Aktuális

A rendőrségen volt állásinterjún, mikor véletlenül bevallott egy nemi erőszakot

Bors

Létrehozva: 2017.03.16.

Nemi erőszak gyanúja miatt tartóztattak le egy férfit, aki véletlenül egy rendőrségi állásinterjún fecsegte ki, hogy megerőszakolt egy lányt. Tyler Ray Price bevallotta az egyik rendőrtisztnek, hogy az eszméletlen nőt egy átmulatott este után tette magáévá. Az is kiderült, hogy az aktus után a telefonjával videót is készített a meztelen és öntudatlan nőről a 21 éves férfi.

Amikor később a rendőrök a nőt is kihallgatták, elmondta, nem egyezett bele a szexbe és azt sem tudta, hogy videózta Price.

A rendőrnek jelentkező, nyugat-virginiai Price-t letartóztatták, és nemi erőszakkal gyanúsították meg – számolt be róla a WCHS-TV.

A rendőrségi közlemény szerint Price a dél-charlestoni rendőrségen mondta el tettét, mikor egy felvételi beszélgetésen jelent meg ott. Az interjú alatt Price elmondta A.R. Gordon őrmesternek, hogy egy nővel lefeküdt, miután végigittak egy estét. Később az interjú közben még azt is elmondta, hogy levideózta a nőt az aktus után, és ott is van a felvétel a telefonján.

Két héttel később a rendőrség kihallgatta a nőt, akitől megkérdezték, beleegyezett-e a szexbe, de azt mondta, hogy nem.

Sőt, nem csak hogy nem egyezett bele, de még arra sem emlékezett, hogy egyáltalán lefeküdtek, azt meg pláne nem tudta, hogy videó is készült – derült ki a rendőrség irataiból. Azt viszont hozzátette, hogy Price az állásinterjú napján felhívta és elismerte neki tettét.

A rendőrség szóvivője az esetről úgy nyilatkozott: „Mindig meg akarunk arról bizonyosodni, hogy a megfelelő emberek dolgoznak nálunk. Csak egy kicsit ismertük (Price-t – a szerk.), amikor bejött hozzánk a beszélgetésre, és minden rosszra fordult” – idézte a Mirror.

Price jelenleg egy helyi börtönben ül, 25 ezer dollár, azaz 7,2 millió forint óvadék kifizetése ellenében helyeznék csak szabadlábra. Akár 25 évet is kaphat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713538510
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144653_auto_resized.png
metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144082_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141331_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713538510
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713538510
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713538510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot