Aktuális

A rendőrök is rosszul lettek a szörnyű bűztől: undorító, mit találtak a lakásban

Bors

Létrehozva: 2021.10.18.

A szomszéd hiába panaszkodott már korábban a szörnyű szagra.

Horrorfilmbe illő történetről számolt be TikTok-csatornáján a Los Angelesben élő Reagan Baylee: a fiatal nő nyolc héten át élt egy oszló holttest szomszédságában, de hiába panaszkodott többször is az émelyítő szagokra, senkit nem vette komolyan – írja a Daily Star.

Reagan 2020 májusában, a koronavírus miatti lezárások kellős közepén érezte meg először a szagot, amely a döglött halra emlékeztette, annyi különbséggel, hogy egyáltalán nem akart múlni.

Amikor a problémát jelezte a gondnoknak, az közölte, hogy a korlátozások miatt senkit nem tud kihívni a szag forrásának kivizsgálására, ő sem járhat utána a karantén miatt. Reagan néhány hét múlva ismét értesítette a nőt, mert arra tippelt, talán a szomszédnak kutyája volt, ami elpusztulhatott, de akkor a gondnok azzal zárta le a beszélgetést, hogy hívás nélkül nem kopoghat csak úgy be a lakókhoz.

A nő egyre rosszabbul érezte magát a folyamatos bűzben, már álmatlansággal is küzdött, mikor 8 héttel a szag első észlelése után a gondnok végre felküldött valakit kivizsgálni a problémát. Az illető azonban még fel sem ért a lépcső tetejére, máris elhányta magát, majd azonnal értesítette a rendőrséget, hiszen sejtette, a szag emberi holttestből áradhat. Mikor a rendőrök betörték az ajtót, többen is elhányták magukat, a lakásból pedig százával repültek ki a bogarak. Az egyik szobában pedig megtalálták Reagan szomszédjának maradványait, egy erősen oszló holttestet. A halál okával kapcsolatban csak annyit közöltek, természetes okokból következett be.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090640_auto_resized.png
origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711714814
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089821_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Olimpikonunk játszóterezett a kislányával, majd egyből érezte, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711714814
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711714814
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét