Aktuális

A gyászoló szülők megjelentek, de a sofőr nem ment el a veronai busztragédia első tárgyalására

Gergály Judith

Létrehozva: 2018.10.31.

<p>Szerdán délelőtt kezdődött az első tárgyalás a veronai busztragédia ügyében Olaszországban, a veronai városi bíróságon, a Bors munkatársa a helyszínről tudósított a feszült pillanatokról. A sofőr V. János, az ügy egyetlen magyar vádlottja nem jelent meg.</p> <p></p>

Forrás: Zsolnai Péter

Öt magyar családból, nyolcan utaztak Veronába, hogy végre a sofőr szemébe nézhessenek, azonban V. János ezúttal is kitért előlük. Mint arról korábban beszámoltunk, V. János azóta sem kereste fel a szülőket és a megkeresésükre sem reagált.

Azt hangoztatja, hogy nem érzi magát bűnösnek. Ennek ellenére egyetlen magyar vádlottként beidézték. Mellette öt olasz vádlott van, akik az A4-es autopályáért felelősek.

A tárgyalás késve kezdődött, mert a sofőrt várták. Az ügyvédje sem tudta, megjelenik-e. Egy órával később végül nélküle kezdődött el, ekkor bejelentették, hogy nem lesz a helyszínen. Így a tolmácsra sem volt szükség, aki fordított volna, hogy komunikálhasson az olasz bíróságon.

Kirendelt védője azt közölte, hogy ő csak október 29-én kapta meg az ügyet, így nem volt ideje tanulmányozni. Ezért a tárgyalás elnapolását kérte. 

A szülők szerint a sofőr célja továbbra is az időhúzás, hiszen ez már a második kirendelt védő, az előzővel pedig nem volt hajlandó felvenni a kapcsolatot. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142207_auto_resized.jpg
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713488711
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713488711
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713488711
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713488711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze