Aktuális

A gyász sem békítette ki Tóth Andit és Szabó Ádámot – Egymásra sem néztek Szilágyi István özvegyének temetésén

Bors

Létrehozva: 2021.02.26.

Csak a szűk baráti kör tudja, hogy pontosan mi történhetett az egykori szerelmesek között, de, hogy valami nagyon nem stimmel, az biztos. Szilágyi özvegyének temetésén szóba sem álltak egymással. 

Forrás: Bors

Tegnap délelőtt kísérték utolsó útjára Szilágyi István özvegyét, Jolika nénit, akinek  a temetésére mindkét híresség hivatalos volt. Tóth Andi és Szabó Ádám nagyon jó kapcsolatot ápolt a tragikus sorsú családdal, így természetes volt mindkettejüknek, hogy ott lesznek az özvegy búcsúztatóján.

Ádám harmonikázott, Andi pedig igyekezett elvegyülni a gyászolók között, és bár egyetlen percre sem kerültek két méternél közelebb egymáshoz,

még így is érezni lehetett a köztük feszülő ellentétet, izzott körülöttük a levegő.

Ádám és Andi tekintete egyetlen egyszer sem találkozott a közel egy órás búcsúztató alatt, az érkezéskor nem köszöntek egymásnak, a ceremónia végén pedig nem búcsúztak el. 

A két énekes tavaly júniusban szakított, a lassan egy éve tartó rossz viszony okait csak találgatni lehet. Annyi bizonyos, hogy a páros amolyan “olaszos” temperamentumú kapcsolatban élt, a hangos veszekedéseket szenvedélyes békülés követte, majd minden kezdődött előről, amíg Andiban meg nem tört valami. 

Nem békében váltunk el, nem is valószínű, hogy békével fogok rá gondolni valaha – írta ki a szakítás után Tóth Andi az Instagram oldalára a különválásuk után, és úgy fest be is tartotta a szavát, azóta sem lettek barátok, sőt. 

A különválás után először, ősszel, a TV2 stúdiójában találkoztak, mindketten a Sztárban Sztár című nagy sikerű showműsor versenyzői voltak. Már akkor sokan mondták, hogy a csatorna szerkesztőitől igencsak pikáns húzás volt, az utálkozó volt szerelmesek szerepeltetése, hiszen garantálható volt, hogy ha ők ketten egymás közelébe kerülnek, vagy így vagy úgy, de forrni fog a levegő.

Így is történt, cikkek tucatjai jelentek meg arról, hogy miként igyekeznek elkerülni egymást a szűk folyosókon, hogy néha egy egy lopott pillantást azért el lehet kapni kettejük között, és külön Facebook csoportok alakultak azt a témát boncolgatva, hogy vajon kibékülnek valaha? A sors furcsa fintora, hogy végül Vastag Csaba mellett ők ketten maradtak a döntőben – amit végül Ádám nyert meg – hosszú perceket kellett élő adásban egymás közvetlen közelében álldogálniuk, mire kiderült a végeredmény. 

A két fiatal az elmúlt hónapokban nem kereste egymás társaságát, hónapok elteltével tegnap, Jolika temetésén találkoztak újra. Furcsa pillanatok voltak. Szemmel látható, hogy a békülést a gyász sem hozta el számukra. A viszonyuk mostanra oda jutott, hogy csak akkor hajlandók közösen egy helyszínen tartózkodni, ha valami igazán fontos elfoglaltságuk van, maguktól nem szorgalmazzák a közös programokat. Ha pedig egy helyszínen kötnek ki, akkor sem fektetnek hangsúlyt a legalapvetőbb udvariassági gesztusokba sem... Egyszerűen úgy tesznek, mintha ott sem lenne a másik. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17126612_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, mennyibe kerül a luxusautó, amit G.w.M-től kapott ajándékba Kulcsár Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713258614
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zokogásba tört ki az apa, az újságból tudta meg, miért halt meg 12 éves fia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134101_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Döcögősen indult a Donald Trump volt amerikai elnök elleni büntetőper tárgyalása New Yorkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132321_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133939_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Az ukrán külügyminiszter nemes egyszerűséggel megzsarolta az Egyesült Államokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713258614
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133601_auto_resized.jpg
travelo.hu

1000 év után tért vissza a víz az ókori római látványosságba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában