Aktuális

A férjemnek viszonya volt az anyámmal, amíg én a kórházban haldokoltam – most házasok

Bors

Létrehozva: 2021.10.24.

Az intenzíven ápolták a nőt, miközben az anyja és a férje összeszűrték a levet.

Kamylla de Melo kórházban volt, és az életéért küzdött az intenzív osztályon, miközben az a két ember, akiben a legjobban megbízott a világon, elárulta őt – de idővel sikerült újra megtalálnia a szerelmet.

Az összetört szívű nő azt mondja, hogy soha nem fog megbocsátani az anyjának és a volt férjének, amiért viszonyba kezdtek, miközben ő a kórházban feküdt, és az életéért küzdött.

Kamylla csak akkor tudta meg az igazságot, amikor 78 nap után végül kiengedték a kórházból, és az édesapja beszámolt neki a történtekről. A brazil lány exférje és édesanyja azóta már össze is házasodtak.

Kamylla egy interjúban így nyilatkozott az általa átélt megpróbáltatásról.

„Tizenéves koromban anyám versenyezni kezdett velem. Csak 20 évvel idősebb nálam, és olyanokat mondott, hogy az én ruháim jobban illenek hozzá. Semmi, amit tettem, nem volt elég jó neki. 25 éves koromban beleszerettem egy 10 évvel idősebb férfiba. 2013 augusztusában házasodtunk össze, és a következő évben megszületett a kisfiunk, aki most 6 éves, egy komplikációkkal teli terhesség után. 2017 végén bariátriai műtétre volt szükségem, nem azért, hogy lefogyjak, a hormonjaimmal volt probléma. A műtét után stroke-ot kaptam, és újra kórházba kerültem.

Ezalatt az idő alatt az anyám – esküszöm, hogy nem tudom többé anyának szólítani – beköltözött hozzánk, hogy segítsen a férjemnek az akkor 4 éves kisfiunk gondozásában. Az apám az öcsémmel otthon maradt” – mondta a felszarvazott nő.

„Csak később tudtam meg, hogy a kórházban töltött négy hónap alatt, miközben nagyrészt élet és halál között lebegtem, az exférjem csak kétszer látogatott meg, az anyám pedig egyszer sem” – tette hozzá Kamylla.

Amikor Kamylla 2018. március 22-én végre elhagyhatta a kórházat, az édesapja ment el érte, és beszámolt neki a fejleményekről. „Az volt a legnagyobb fájdalom, amit valaha tapasztaltam.”

Édesapja reakciójáról a fiatal nő azt mondta: „Olyan volt, mintha mellkason szúrták volna, a csalódottság és a hitetlenség keveréke látszott rajta.”

„Felhívtam anyámat. Nagyon ideges voltam, mondtam neki, hogy kiengedtek a kórházból, életben vagyok, és rákérdeztem, hogy valóban igaz-e, hogy együtt vannak. Azt válaszolta, hogy igen, együtt vannak, és boldogok. Nem hittem a fülemnek” – mesélte Kamylla.

A pár közben már össze is házasodott, és a bírósági végzés alapján Kamylla kisfia minden héten eltölt néhány napot náluk.

„A fiam bírósági végzés alapján heti két-három alkalommal az apjánál van. Nem könnyű, de kénytelen vagyok megengedni, hogy a kisfiam ezzel a mérgező és káros kapcsolattal éljen együtt.”

„Nemrég megtudtam, hogy az anyám kész megünnepelni az évfordulójukat március 2-án, és még csak nem is próbálja leplezni, hogy akkor jöttek össze, amíg én kórházban voltam.”

Kamylla közel 2 évvel a megrázkódtatás után ismét rátalált a szerelemre, megismerkedett egy nagyszerű férfival, akivel már 10 hónapja vannak együtt, és boldogok.

„Gyönyörű családom van, és szoros közöttünk a kapcsolat, az apám szeret, a fiam pedig tökéletes” – mondta Kamylla.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135626_auto_resized.jpg
origo.hu

Visszatér a képernyőkre a százmilliók által kedvelt sorozat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713480912
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142428_auto_resized.png
metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713480912
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713480912
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713480912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze