Aktuális

A csehek többsége már beoltatná magát

MTI

Létrehozva: 2021.01.27.

Csehországban emelkedik azok aránya, akik szeretnék beoltatni magukat a koronavírus ellen. Az oltási kedv növekedésének legfőbb oka, hogy az emberek ezzel kívánják megvédeni közvetlen környezetüket a járvány ellen - jelentette szerdán a cseh közszolgálati hírtelevízió (CT24) egy országos felmérés eredményére hivatkozva.

Forrás: MTI

A STEM/MARK közvélemény-kutató intézet január közepén készített országos felméréséből kiderült, hogy

a megkérdezettek 58 százaléka beoltatná magát a Covid-19 ellen, míg 25 százalék ezt határozottan ellenzi. December közepén csak a megkérdezettek 44 százaléka akarta beoltatni magát, az emberek majdnem fele pedig nem.

Az ellenzők álláspontjukat leginkább azzal indokolják, hogy nem bíznak a jelenleg hozzáférhető oltóanyagokban. A felmérést a Cseh Televízió rendelte meg.

"Ez egy jó irányú változás. Azt szeretném, ha legalább 70 százalék támogatná az oltást" - kommentálta Jan Blatny egészségügyi miniszter a felmérés eredményét.

A csehek kétharmada az oltást tartja a járványhelyzetből kivezető legjobb útnak, ellenkező véleményt 22 százalék fogalmazott meg.

A megkérdezettek 60 százaléka hajlandó lenne részben vagy teljesen a vakcina árát is megfizetni, míg 40 százalék szerint annak ingyenesnek kell lenni. Minden hatodik megkérdezett ember kötelezővé tenné a koronavírus elleni oltást.

Az oltási kampány kormány általi megszervezésével viszont csak a csehek negyede elégedett, a megkérdezettek majdnem fele elégedetlenségének adott hangot. Elégedetlen az ellenzék is, és a pártok jelezték, hogy a probléma megvitatására rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezik.

Az egészségügyi minisztérium hivatalos kimutatása szerint szerda reggelig 222 450 oltást adtak be az orvosok. Mintegy 18 ezer személy már a vakcina második adagját is megkapta.

Az egészségügyi miniszter ismételten kijelentette, hogy a csehek jelenleg csak az Európai Unió által engedélyezett oltóanyagokat tervezik használni, az oroszokkal és a kínaiakkal egyelőre nem tárgyalnak oltóanyagaik esetleges megvásárlásáról.

Az oltás első hullámában a csehek kiemelten az egészségügyben dolgozókat és az idősotthonokban lakókat oltják be. Január közepétől a szociális intézményeken kívül élő 80 év felettiek is regisztrálhatják magukat oltásra. A miniszter szerint eddig több mint 200 ezer személy jelentkezett be.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141567_auto_resized.jpg
origo.hu

Így irányítja a háborúpárti dollárbaloldal Magyar Pétert

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713489611
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140991_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142136_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A bukott szocialista kormányfő Zamárdiban tölti a nyugdíjas éveit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713489611
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713489611
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713489611
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141669_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Örömhír: 43 évesen bekopogtatott a gólya sokak kedvenc énekesnőjéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze