Aktuális

A Bors utánajárt, mi a teendő, ha csontunk törik a vakáción

B. B. A.

Létrehozva: 2018.07.27.

Nyaralás egyenlő gondtalan kikapcsolódás. Ám a gond mindenhol utol­érheti az embert, külföldön is. Mi a teendő? Meddig fizet a biztosító, és milyen ellátást kap az utazó?

Forrás: Thinkstock

Üröm az örömben

Győri Gábor tapasztalatból mondja: a biztosítón nagyon sok múlik. A budapesti srác nem ma kezdte az utazgatást, hol siklóernyőzik, hol elefántot sétáltat, hol wakeboardozik. Szinte törvényszerű, hogy éri egy-két kellemetlenség, többször törte már el a lábát is.

– Alapvetően azt érzékeltem például Thaiföldön és Kenyában is, hogy sokkal gyorsabb az ellátás, mint itthon. Mindkét esetben maximum egy órán belül elhagyhattam a kórházat. Ebben a vizsgálat, a röntgen és a gipszelés is benne volt. A menete az volt, hogy az ellátások után azonnal kellett fizetni, majd ahogy hazaértem, bejelentettem a biztosítónál, és utalták a költségeket. Összességében körülbelül 80 ezer forintot fizettem, amiben ben­ne voltak a fentiek mellett a gyógyszerek is.

Megéri a drágább

Óriási segítség lehet az assistance szolgáltatás. Ennek az a lényege, hogy ajánljanak egy szerződött orvost vagy kórházat a helyszínen, akivel állandó kapcsolatban állnak. Ha megtörtént a baj, egyszerűen csak fel kell hívni az assistance-t, és megmondják, kihez kell fordulni.

Ezzel kalkuláljon!

Az egyik, Bors által megkérdezett biztosítónál az alábbi csomaglehetőségek közül lehet választani:

1. Alap Díj: 870 Ft/fő/nap Sürgős orvosi vagy kórházi ellátást térít: 24 millió forintig Poggyászkárt fedez: 230 ezer forintig

2. Prémium Díj: 1125 Ft/fő/nap Sürgős orvosi vagy kórházi ellátást térít: 48 millió forintig Poggyászkárt fedez: 300 ezer forintig

3. Privileg Díj: 1560 Ft/fő/nap Sürgős orvosi vagy kórházi ellátást térít: 150 millió forintig Poggyászkárt fedez: 400 ezer forintig

Ebben az esetben a biztosítási kötvény fizetőeszközként szolgál kint, tehát az utazónak nem kell pénzt kicsengetnie, mert a szerződött partner elfogadja a kötvényt – magyarázta egy szakértő a Borsnak. Ez többnyire a komolyabb problémák esetén jó megoldás. És minél drágább egy biztosítás napi díja, annál magasabb összeghatárig törleszt.

– Volt olyan utasunk, akinek agyvérzése volt az Egyesült Államokban, és még annak a költségét is állta az alap. Ezek nem a legolcsóbb biztosítások persze, de cserébe jóval nagyobb összeghatárig fizetnek baj esetén – erősítette meg Orsolya.

Azonnal telefonáljon!

Mindenütt más

Nagy eltérések vannak az országok egészségügyében. Indonéziában például nincs társadalombiztosítási rendszer, nincs államilag finanszírozott kórházi ellátás. Biztosítás nélkül könnyen megeshet, hogy nem segítenek az embe-ren. Az Egyesült Államokban pedig nagyon mélyen zsebbe kell nyúlni a kórházi ellátásáért, mivel ott magánbiztosítási rendszer van. Kötvény nélkül akár több millióba is kerülhet a gyógyítás.

Ha törik, ha szakad, azt tudni kell az utasnak, hogy neki is van kötelezettsége, mégpedig az, hogy minél előbb tájékoztassa a biztosítót a balesetről. Azt ugyanis sokszor nem fogadják el, hogy a turista kint önállósítja magát, nem szól a biztosítónak, majd hazahoz egy kupac számlát. Ezért érdemes lábtörés esetén is azonnal hívni a biztosító által megadott, éjjel-nappal elérhető számot. Ha a balesetet szenvedő nem tud, akkor egy hozzátartozó telefonáljon! A legtöbb cég a felmerülő plusztelefonköltséget is kifizeti utólag.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141985_auto_resized.jpg
origo.hu

Julian Nagelsmann tárgyal a Bayern Münchennel, napokon belül eldől a sorsa

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134051_auto_resized.jpg
life.hu

Nem a férjéhez fordul Katalin a nehéz időkben: másik férfi a legnagyobb támogatója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140913_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Válaszolt a virtuális műsorvezető Kudlik Júliának: „Nem akarok senkit helyettesíteni, leváltani, felülmúlni”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141230_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási a baj: gyógyszert hívott vissza a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713459616
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713459616
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140933_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Autósok, figyelem: jelentős változás lép érvénybe holnaptól a hazai kutakon

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2j4WjlDTByt1AELMJef6jQKpFHH6SgkBUQknDCgEnf4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjZDNlMjYzNjA2YzRiNGQ5MGFlOWJkZTQzNTE1YWIy.jpg
Politika

Hídpénzbotrány: Lassan kirajzolódik a pénz útja