Aktuális

A barátom a vallása miatt colibátust fogadott, aztán kiderült, hogy egy prostituálthoz járt, írja egy kétségbeesett nő, és ez még semmi

Bors

Létrehozva: 2021.04.12.

Már éppen az eljegyzésnél tartottak, amikor borult a bili.

Egy kétségbeesett nő az internet bölcs népéhez fordult segítségért, mert ő már nem tudja, mit tegyen.

Egy Reddit felhasználó megírta, hogy nem sokkal azelőtt, hogy beütött volna járvány, találkozott egy csodás férfival, aki gyengéd, aki szereti a mély beszélgetéseket, akiről azt gondolja, hogy tényleg különleges.

"Több hosszú kapcsolatom is volt már, és még soha nem éreztem ilyen szoros kapcsolódást, mint amit köztünk érzek" - írta.

A randizgatások elején aztán a férfi közölte, hogy

egyelőre nem szeretne lefeküdni vele, mert az élete ezen szakaszában szeretne jobban elmerülni a vallásában.

"Ilyesmivel soha nem találkoztam egy kapcsolatban, de úgy voltam vele, hogy megéri a várakozást, és beleegyeztem a dologba. Mióta együtt vagyunk, semmilyen szexuális együttlétünk nem volt."

Egy darabig minden jól ment, aztán férfi közölte, hogy elbizonytalanodott. A nőt sokkolta a dolog, egy-két hétig minden olyan furcsa volt, aztán mégis sikerült rendezni a dolgokat, a férfi meggondolta magát, mondta, hogy szeretné eljegyezni, és elmentek együtt gyűrűt is nézni.

Nem sokkal később aztán beütött a baj.

A férfi elmondta, hogy hűtlen volt, a járvány csúcsán elment egy prostituálthoz

- mint kiderült éppen akkor, amikor közölte vele, hogy elbizonytalanodott abban, hogy ő megfelel a nő igényeinek.

Egy újabb beszélgetés következett, és kiderült, hogy a férfi hazudott, valójában szexfüggő volt, korábban gyakran járt prostituáltakhoz is, és hogy ez egy állandóan visszatérő probléma volt a kapcsolataiban.

A nő most nem tudja, hogyan tovább, megérti, hogy a függőség egy probléma, de nem tudja, hogyan segíthetne.

Meg aztán, a férfi mégis csak veszélybe sodorta,

nem tudja, egyáltalán érdemes-e a kapcsolatban maradnia. Ön mit gondol?

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139038_auto_resized.jpg
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713483316
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713483316
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142105_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713483316
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713483316
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze