Aktuális

750 ezres telefonszámla egy ártatlan gólya miatt

Bors

Létrehozva: 2018.06.30.

Forrás: MTI

Hatalmas összegű telefonszámlát kapott egy lengyel alapítvány, mert egy gólya elvesztette azt a nyomkövetőt, amelyet a környezetvédők helyeztek rá. Az eszközt elhagyó vándormadár helyett azonban sokkal inkább egy szudáni ismeretlen a hibás a hétszázötvenezer forintyi értékű számla miatt – írja a BBC News.

Az Ecologic Csoport tavaly telepített jeladót a fehérgólya hátára, hogy nyomon követhessék a madár vándorlási szokásait. A gólya már hatezer kilométer repült, és a Szudán keleti részén lévő Kék-Nílus völgyből kapták tőle az utolsó jeleket, amikor egyszer csak elvesztítették vele a kapcsolatot.

Az északkelet-afrikai országban valaki megtalálta a nyomkövetőt, és leleményesen kivette belőle a SIM kártyát, berakta a saját telefonjába, és húsz órányi hívást kezdeményezett.

A lengyel környezetvédők egy hétszázötvenezer forintnyi értékű telefonszámlát kaptak, amelyet ki kell fizetniük.

A jeladóval ellátott gólyák fontos szerepet játszanak a vándormadarakról folyó környezetvédelmi és fajmegőrző kutatásokban. Bár a fehér ma már nem veszélyeztetett faj, ötven éve Európában majdnem a kihalás szélére került élőhelyei, a mocsarak lecsapolása és a széles körű iparosítás miatt.

Mint azt a Bors megírta: magyar és német kutatók két személyiségtípusba osztották a vándorló gólyákat attól függően, hogy vezetik-e a madárcsapatot vagy követik társaikat. A vezető gólyák ügyesen feltérképezik a felszálló légáramlatokaz és azokat a helyeket, ahol a magasba emelkedhetnek. Kissé szabálytalan az útvonaluk, mégis messzebbre eljutnak, akár egészen Nyugat-Afrikáig.

Míg a követők a vezetők nyomába eredve haladnak, ők nem vesződnek a felszálló légáramlatok felkutatásával. Szabályosabb is az útvonaluk, de a vezetőkkel ellentétben nem jutnak messze, általában az első melegebb pontnál, Spanyolországnál megállnak. Hogy követni tudják a vezetőket, többször kell csapni a szárnyukkal, hamarabb is fáradnak, ezért a vándorútjuk fele akkora, mint a vezető madaraknak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147497_auto_resized.jpg
origo.hu

Újra hódít a retro butatelefon, pörögnek a Nokiák, Ericcssonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27251_resized.jpg?avcount=1713630913
origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143768_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27256_resized.jpg?avcount=1713630913
origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713630913
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713630913
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/PxjZ9F2sPI70UqFWvnitCE7p84fuU_mHHfmFiePqQUg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhNzIzM2QxZGE3MzQyYjA4MzI5ODU5YzQ2ODUxOTEy.jpg
Segítség

"Elvesztettük a reményt" - Nincs menekvés a szili romházból, mégis ott élnek Erzsébeték - Fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói