67 évesen újra reklámarc lesz Pataki Ági - interjú

Modellként ismerte meg az ország. Mai fejjel ugyanúgy be­levágna?

Tenni nem tennék érte, ahogy akkor sem tettem, de ha ugyanilyen véletlenszerűen belecsöppennék, valószínűleg most is kipróbálnám. Ebbe a világba akkoriban mindenki csak úgy belekapott, és egy-két hónapra, maximum egy évre terveztük. Az, hogy húsz évig maradtam a pályán, annak is köszönhető volt, hogy nagyon gyorsan ismertté váltam, és rengeteg munkám lett.

Könnyebb lenne most?

Egyrészt több a lehetőség, nyitva vannak a határok, megjelent a közösségi média is, másrészt viszont nagyon sokan vannak a piacon. De szó sincs arról, hogy modellnek lenni könnyû foglalkozás. Ez elsősorban fizikai munka, és ahhoz, hogy valaki hosszú távon sikeres legyen, a külső adottságokon kívül szükséges ambíció, munkabírás, megbízhatóság, igaz, ezek a tulajdonságok más szakmához is elengedhetetlenek. 

Mennyit változott a modellvilág a hetvenes-nyolcvanas évek óta?

Amikor én 18 évesen kaptam egy spanyolországi szerződést, hazajöttem, hogy hivatalosan is kiutazhassak, ennek aztán az lett az eredménye, hogy egy évre bevonták az útlevelem. Ma már magam dönthetnék a sorsomról, vagyis aláírnám a szerződést, és kész. A divat lényege a változás, az üzlet pedig a változásban rejlik. Ebben az üzletben a modellek eszközök. Ezért én abszolút meghatároznék egy alsó korhatárt, hiszen nehéz megállapítani valakiről, hogy elég érett-e erre a fajta kiszolgáltatottságra, szabadságra és elszakadásra, ami ezzel jár. Mihalik Enikőtől és Palvin Barbarától egyébként el vagyok ájulva.

Mit jelent az ön számára a szépség?

Nem az aranymetszés szabályai szerinti arcot jelenti. Számomra az a szép, aki érdekes, vonzza a tekintetem, és nem közönséges módon hívja fel magára a figyelmet.

Kívülállóként érkezett a filmes szakmába, hogyan fogadták?

Mivel ismert voltam, azok, akiknek a segítségére szükségem volt ahhoz, hogy 2000-ben az első projektünket, az Üvegtigrist létrehozzuk, pontosan tudták, ki kopogtatott be hozzájuk. Tudták, milyen vagyok, hogy amit csinálok, azt komolyan is gondolom, mert megbízhatóan, botrányoktól mentesen dolgoztam a modellszakmában és az üzleti életben is. 

A férjével, Kovács Gáborral együtt dolgoznak. Nehéz?

Ez egy olyan szakma, ami nem reggel nyolctól délután négyig tart. Lehet, hogy hónapokon keresztül 24 órás a folyamat, és van, amikor jó ideig nem történik semmi. Ettől rendkívül izgalmas a maga keménységével, néha unalmasságával és kiszámíthatatlanságával. Bevallom, ha egyedül lennék, nekem sem lenne való.

Miért?

Engem az egész filmezés bizonytalansága, vagy az, hogy hirtelen kell nagy döntéseket hozni, lebénítana. Ám a férjem miatt nagyon nagy biztonságban érzem magam, mert ő rendelkezik olyan rutinnal, szakmai tudással, és jó természettel, amire tudok támaszkodni. Én lassabb, megfontoltabb, tartózkodóbb, gyanakvóbb vagyok, ő biztos kezű és gyorsan dönt. Ezért nagyon jó párost alkotunk.

A munkát haza szokták vinni?

Mi magunk vagyunk a munka, ezért ez része a házasságunknak. Ha valamiről vita van, az nemcsak az irodában, hanem otthon is folyik. Bonyodalmat tud okozni, de válságot soha.

Tudnak nézőként és nem alkotóként filmet nézni?

Ha jó egy film, nem számít az, hogy látom a hiányosságait. Azok csak akkor jönnek elő, ha nem igazán jó, mert akkor elkezdem szakmailag figyelni a rész­leteket. 

A harmadik férje mellett érezhetően megtalálta a számítását.

Az első férjem egy diákszerelem volt, pillanatokon belül el is váltunk. Utána volt egy fiatalkori, 15 évig tartó házasságom, aki teljesen távol állt mindentől, amivel én foglalkozom. Be tudtam ismerni, hogy ezek a korábbi kapcsolatok elfáradtak.

Pedig sokan inkább benn maradnak egy rossz kapcsolatban.

Fenn lehet tartani egy házasságot akkor is, ha nem romlott még meg teljesen a viszony, csak unalmassá vált. Én inkább szabadon és izgalmasan szeretek élni, mint biztonságosan és unalmasan. Ezért is tart a mostani házasságom már majdnem 30 éve.

Egy fiuk van, nem szerettek volna egy lányt is?

Negyvenévesen lett gyerekem, István, és nagyon boldog voltam, hogy egyáltalán lehetett még gyerekünk. Mindig tervben volt, hogy családot alapítunk, de egyszerűen így hozta az élet, nekem akkor adatott meg a gyerek, amikor másnak esetleg már az unoka. De manapság ez a határ is kitolódott.

István is önökkel dolgozik?

Igen, pedig Master of Finance diplomája van, így befektetési cégnél és banknál is próbálkozott, de igazság szerint őt is a filmszakma vonzza. A pályaválasztása persze egy kicsit a mi elvárásunk is, próbáltuk a biztonság felé terelni. Néhány éve dolgozik nálunk, vannak kisebb projektjei, reklámokat csinál, de az, hogy mennyire ássa majd bele magát, még a jövő zenéje.

Visszatérve a határok kitolódására. Hollywoodban sok színésznő nem akarja elfogadni az öregedést.

De ott van Jane Fonda, mint remek ellenpélda, és az sem véletlen, hogy a L’Oreal Helen Mirrent használja reklám­arcnak. Innen jöhetett az ötlet, hogy engem is most, 67 évesen keresett meg egy kozmetikai cég.

Nocsak, vissza a kezdetekhez?

Nagyon úgy tűnik, hogy van ebben valami sorsszerűség. Nem csak a fiatalság lehet érték, és pontosan ezért is vállaltam el a felkérést, szeretném inspirálni a korosztályomat. Persze nem hiszem, hogy ugyanolyan maradtam, mint régen, de hátha még mindig érdekes vagyok. Ősszel indulunk on­line és a tévében is a reklámokkal, augusztus végén lesz egy forgatás, és készülnek rólam fotók. Kicsit izgulok, milyen lesz a fogadtatása, hiszen itthon még szokatlan, hogy idősebbeket is használjanak kozmetikai reklámarcként. De nagyon várom.