Aktuális

Egyetlen nyomás és 27 másodperc: a tündéri Millie a világ leggyorsabban megszületett babája

Bors

Létrehozva: 2021.05.07.

Anyukája a mosdóba szaladt ki az éjszaka közepén, és már a babájával a karjában hagyta el a fürdőt.

Forrás: Northfoto

Természetes, hogy a legtöbb kismama arról álmodik, hogy könnyű lesz a szülés, sőt, amikor elérkezik a nagy nap, minden kedves rokon és barát is ezt kívánja. Az immár háromgyermekes Sophie Bugg rokonai azonban pórul jártak, mert mire kívánhattak volna, sőt, mire ön idáig elolvasta ezt a cikket, már meg is szült.

Csak pisilni szaladt ki a mosdóba

Az anyuka a 38. hétben járt Millie babával, amikor az éjszaka közepén kiszaladt a mosdóba, majd kevesebb, mint egy perccel később már kétségbeesetten rohant ki onnan felkelteni a férjét. A magzatvize ugyanis elfolyt, és a vajúdás györtelmes óráit kihagyva érkezett vele a baba is.

Egyáltalán nem éreztem fájásokat, ahogy azt sem, hogy elfolyt volna a magzatvíz. Nagyon durván hangzik, de csak azért mentem ki, mert azt hittem, kakilnom kell. Ám, ahogy nyomtam, természetesen rájöttem, hogy itt nem arról van szó - mesélte Spohie. 

Egyetlen tolás és kint volt

A 32 éves Chrisnek gyorsan kellett cselekednie, hiszen Sophie a baba fejével a lábai között jelent meg a mosdó ajtajában, majd egyet nyomott még, és Millie baba máris a döbbent apa karjaiban landolt. A házasok mentőt hívtak, de az orvosoknak csak rutinfeladatokat kellett ellátni, a baba és a mama is egészséges. Ők 12 perc alatt kiérkeztek, elvágták a köldökzsinórt, mindkettejüket kórházba vitték megfigyelésre, de pár óra múlva el is engedték őket.

A többiek is gyorsan megvoltak

Sophie-nak egyébként mindkét korábbi szülése gyors volt, de azért persze nem ennyire. 2013-ban született meg első gyermeke, Paige, akivel hasonló eset történt meg: az anyuka az éjszaka közepén WC-re indult, 12 perccel később már a karjaiban tarthatta a kicsit. A kis Paige burokban született, amit a kiérkező mentős vágott fel.

Az anyuka második gyermekénél, Lexie-nél már biztosra akartak menni az orvosok, Sophiet a szülés várható idejére kórházba fektették és tervezett szülést indítottak meg. Lexie 26 perc alatt jött világra.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089302_auto_resized.png
origo.hu

Ez maga a földi pokol: a világ legforróbb városában madarak hullanak az égből, és halak sülnek meg a tengerben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711619111
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089949_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087829_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26442_resized.jpg?avcount=1711619111
origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711619111
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BERrU8GE8AY-36T4JiyJtEPzmzKHNFsjDsNpGhemSBQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA3YWQ2YTEyOTZiNDQ3NGJhOGI4ZjFiNTIxNDc1NTA0.jpg
Fájdalom

"A sok kemoterápia és sugárkezelés számos problémát okoz" – ismét rossz híreket kapott a csontrákos Hannácska