Magyarság

Szentkirályi Alexandra: Minden magyar felelős minden magyarért, s ebben áll a mi erőnk

Létrehozva: 2023.06.04.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Nemzeti Összetartozás Napján idézett fel egy történetet.

„Nekünk magyarnak lenni természetes, legtöbbünk erről még soha nem gondolkodott el.” Ezek egy 7. osztályos tanuló gondolatai a Nemzeti Összetartozás Napjáról, amit Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő idézett fel a közösségi oldalán megosztott bejegyzésben. Mivel az említett diák előtte részt vett egy erdélyi osztálykiránduláson, hozzátette: „Megértettük, hogy egy olyan országban, ahol a mi népünk a kisebbség, sokkal jobban, erősebben és többet kell tenned ahhoz, hogy fennmaradhass”.

Trianon óta tudjuk: nem mindenkinek természetes, hogy magyar maradhat, hogy önazonos lehet. A határontúlra szakított magyarok, és akik szerte a nagyvilágban élnek: egy nemzet a trianoni határok között élőkkel. 2010, a kettős állampolgárságról szóló törvény elfogadása óta már politikailag is egy nemzet vagyunk!

- fogalmazott Szentkirályi Alexandra.

Hozzátette:

Minden magyar felelős minden magyarért, s ebben áll a mi erőnk.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129729_auto_resized.jpg
origo.hu

Tündéri fotó: így mentek a misére Rúzsa Magdi hármas ikrei

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713258020
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130239_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17123853_auto_resized.jpg
vg.hu

Olcsó, használt termékeket kezd forgalmazni a Media Markt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132085_auto_resized.png
metropol.hu

Őrjöngenek a magyarok, megjósolták Szoboszlaiék Eb-teljesítményét – Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133074_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713258020
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zokogásba tört ki az apa, az újságból tudta meg, miért halt meg 12 éves fia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133406_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában