Dzsungel

Igazi csoda a dzsungelben: megtalálták a lezuhant repülőről eltűnt gyerekeket

Létrehozva: 2023.06.10.

Negyven nap után életben találták azt a négy gyereket, akik egy kisrepülőgép-szerencsétlenséget követően tűntek el a kolumbiai dzsungelben - jelentette be Gustavo Petro kolumbiai elnök helyi idő szerint pénteken a Twitteren.

Petro hozzátette: a gyerekekre egy mentőkutya talált rá. A kolumbiai védelmi minisztérium közölte, hogy a 13, 9, 4 és egy éves testvéreket a légierő helikopterével mentették ki az esőerdőből. Az uitoto őslakos törzsből származó kiskorúakat először San Jose del Guaviaréba szállítják a helyi kórházba. Az uitotók Kolumbia délkeleti és Peru északi részén élő őslakos nép.

Passenger,Aircraft,Cloudscape,With,White,Airplane,Is,Flying,In,The
Fotó: aappp / Shutterstock

A gyerekek azon a Cessna 206-os kisrepülőn utaztak, amely május 1-jén zuhant le vélhetőleg hajtóműhiba miatt hét utassal a fedélzetén az Amazonas tartománybeli Araracuara és a Guaviare tartománybeli San José del Guaviare városa között a dzsungelben. A repülőgép roncsait, valamint a pilóta, az anya és egy vezető holttestét megtalálták, de a gyerekek eltűntek.

Médiaértesülések alapján a testvérek édesapjukhoz utaztak látogatóba, akinek el kellett menekülnie otthonról, miután a FARC gerillaszervezet egyik szakadár csoportja folyamatosan fenyegette őt.

A hadsereg szerint a mentőcsapatok a baleset helyszínétől mintegy öt kilométerre nyugatra találtak rá a gyerekekre legyengült állapotban.

A kolumbiai elnök szerint a példa, amelyet a gyerekek túlélésből mutattak, be fog vonulni a történelembe.

 

A dzsungel mentette meg őket

 

- hangsúlyozta Petro.

 

Ők a dzsungel gyermekei, és most már Kolumbia gyermekei is.

 

 

A környéken a dzsungel nagyon sűrű és veszélyes volt, és a keresést a vadállatok, a 40 méter magas fák és a heves esőzések nehezítették. A mentőcsapatok több nyomot találtak a kutatás során, amely táplálta a reményt, hogy legalább egy túlélője van a szerencsétlenségnek.

A Remény elnevezésű mentőakcióhoz a légierő három helikoptere is csatlakozott. Az egyik fedélzetén egy "körülbelül 1500 méteres terület hangosítására alkalmas" hangszóró közvetítette a gyerekek nagymamája által felvett üzenetet. Az asszony a helyi törzs nyelvén közölte az unokáival, hogy keresik őket, és arra kérte őket, maradjanak ott, ahol vannak.

Már május 18-án is felröppent a hír, hogy megtalálták a gyerekeket, de ez végül tévedésnek bizonyult.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136247_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713480611
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142136_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A bukott szocialista kormányfő Zamárdiban tölti a nyugdíjas éveit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713480611
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713480611
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713480611
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140770_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze