Kerékpárút

Ez meg mi? Két kézzel szórja a pénzt a BKK a bicikliutakra, ami itt Rákospalotán értelmetlen is

2023. május 26. péntek 06:15

Alaposan kiverte a biztosítékot a helyiek körében a szerintük felesleges bicikliút. Sokak szerint jobb helye is lehetett volna a pénznek.

Nem sajnálta a BKK a pénzt arra az öt méteres bicikliútra amit nemrég adtak át Rákospalotán. A Metropol úgy tudja, hogy a pár méteres szakasz másfél millió forintba került az adófizetőknek, legalábbis erről tájékoztatta a lapot a BKK. A társaság szerint a XV. kerületi projekt tervezésekor a cél az volt, hogy könnyebb és biztonságosabb legyen a közlekedés kerékpárral, a helyiek szerint lett volna jobb helye is a pénznek.

Egy emberként háborodtak fel a helyiek a szerintük ennek így sok értelme nincs... Fotó: Metropol 

 

Fontosnak tartottuk továbbá azt is, hogy egyszerűbben megközelíthetők legyenek a szomszédos kerületek, ezzel ösztönözve a kerékpárhasználatot, társítva azt akár a közösségi közlekedéssel is

– emelte ki a BKK.

Ahogyan fogalmaztak, a BKK kisebb korrekciókat végez azért, hogy lehetővé tegyék, illetve elősegítsék a Széchenyi úti, a Szent Korona úti, a Wesselényi utcai, valamint az Arany János utcai gyalogos-felüljáró megközelítését, csökkentve ezzel az M3 okozta elvágó hatást. Bár az Arany János utcai gyalogos-felüljárót járdán meg lehetett közelíteni, ám a társaság mégis úgy döntött, hogy segíteni kívánja a kerékpárosokat azért, hogy ne egy kitaposott ösvényen keresztül érkezzenek a lépcsőhöz.

Mint ahogyan arról a Metropol beszámolt, nemrég sajátos beruházást valósítottak meg a Cserdiné Németh Angéla által vezetett Rákospalotán, ahol egy mindössze ötméteres bicikliutat adtak át a Kozák tér Damjanich János utca felőli oldalán. A szakasz alaposan kiverte a biztosítékot a helyiek körében. Az általunk megkérdezett lakosok azt mondták, szerintük teljesen felesleges ez a bicikliút, ebből a pénzből inkább a Rákos utat kellene újraaszfaltozni, mivel az több helyen is gyalázatos állapotban van. 

Erre aztán mi szükség van? Azt a pénzt, amibe ez került, más, hasznosabb dologra is el lehetett volna költeni

– írta felháborodva az egyik helyi lakos a Facebookon.

A legtöbben teljesen értetlenül állnak a „fejlesztés” előtt, azt mondják, a környéken kevesen közlekednek kerékpárral, ugyanakkor sokan úgy vélik, hogy a most kialakított biciklisávra sem az autósok, sem az áruszállítók nem lesznek tekintettel, ráhajtanak és úgyis tönkreteszik majd. 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16039385_auto_resized.jpg
origo.hu

Bármelyik pillanatban elindulhat a háború eddigi legvéresebb csatája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15575_resized.jpg?avcount=1685358908
origo.hu

Erre készül együtt Radics Gigi és Oláh Ibolya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16037886_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Háborgás Marics Peti miatt, a legendás műsorvezető végstádiumú rákban szenved - ez történt a héten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16037730_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Suhajda Szilárd felszerelését megtalálták, a holttestét nem – megszólalt a serpa

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16037696_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Így programozd át a testedet, hogy elkerüld a betegségeket, és egészséges legyél

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16039391_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Elsöprő jobboldali győzelem a spanyolországi önkormányzati választásokon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15576_resized.jpg?avcount=1685358908
origo.hu

Megdöbbentő, miket akart egy férfi becsempészni Amerikába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16040328_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2023. május 29-június 4.: a Mérleg Hold békét, a Nyilas telihold lobbanékony hangulatot hoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16040078_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elesett a Rákóczi híd, szörnyű baleset történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16037634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Horváth Éva meztelenül fürdött a medencében naplementekor – Fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16038422_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fájni kezdtek a lábai, már járni sem tud a 14 éves élsportoló, Bogi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16039570_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Első nap tragédiába fulladt a fesztivál, a mentők kezeiben halt meg egy 16 éves fiú

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/EttPiEGjNOhGHLEJNH_JKUpPyHkS_tHD1cwrceCE-Cw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzExNDk3NTI3NmM1ZjQwZjlhMTFjNjllMTZlMDA4NDA1.jpg
Késelés

Martin édesanyja megkapta a papírokat: kiderült a teljes igazság a Deák téri késelésről

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/crl5hUnk1jrLH2ljw0rJdSNuxrGNn5504xHhasxPnfA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhYThlMmIwMzc4MDRjODM5ZTRlODBlZWM5Mzk4ZjAw.jpg
Tragédia

Elkészült és megdöbbentő részleteket rejt a Deák téri késelés jegyzőkönyve