Betegség

Orvos akar lenni, kemoterápia után is leül tanulni Dzsesszika

M.N.

Létrehozva: 2023.04.28.

Dzsesszikával és az édesanyjával néhány hónappal ezelőtt közölték, hogy a 14 éves kislány nagyon beteg, rosszindulatú daganata van. Ám kétségbeesés helyett Dzsesszika inkább a jövőjére koncentrál és tanul.

Igazi példakép lehet minden beteg gyermek számára a 15 éves Dzsesszika. Korábban a Bors írt arról, hogy a kislányt néhány hónappal ezelőtt rosszindulatú nyirokcsomó-daganattal diagnosztizálták. Az élete fenekestől felfordult, ő mégis életvidám és reménykedő maradt. Édesanyja, László Zoltánné Brigitta most lánya jelenlegi állapotáról és terveiről számolt be lapunknak. 
 

Brigitta nagyon büszke kislányára. Fotó: olvasói

Szeretné elvégezni az iskolát 

Dzsesszika egy igazi hős 

– kezdte Brigitta. - Először azt gondoltam, hogy nagyon meg fogja viselni, amikor az orvos elmondta, hogy rosszindulatú daganata van, de ő nem borult ki. Azóta pedig már több kemoterápiát is végigcsinált, amiket nagyon jól, ügyesen visel. Persze előfordul, hogy pár napig utána nincs olyan étvágya és fáradékonyabb, de utána visszanyeri az erejét. Én nagyon büszke vagyok rá!

Dzsesszika jelenleg hetedik osztályos tanuló, de a betegsége miatt nem tud bejárni az iskolába. 

A lányom imádott suliba járni és sajnálja, hogy most nem tud menni a barátai közé 

– folytatta az édesanya. - Viszont a tanulást nem hagyta abba, még a kezelések után is leülünk és együtt nézzük át a könyveket. Szeretné elvégezni a hetediket, hogy ő is végzős lehessen. Lesz év végén egy vizsgája, amire készülünk.

Dzsesszika tudja, hogy meg fog gyógyulni. Fotó: olvasói

Orvosnak készül a kislány

- Mivel szinte napi szinten látja Dzsesszika, hogy az orvosok másoknak segítenek, ez nagyon megtetszett neki - mondta az édesanya. - Ő is szeretne életeket menteni, segíteni és gyógyítani. Egyelőre az orvosi szakma felé kacsintgat, aztán majd meglátjuk, mi lesz belőle - mosolygott. 

Édesanyjával jobb a kapcsolata, mint bármikor

 Korábban is nagyon jóban voltunk, de mivel napi szinten együtt vagyunk, még szorosabb lett a kapcsolatunk

 – meséli Brigitta. 

- Nagyon büszke vagyok rá, hogy ilyen ügyesen tartja magát és küzd. Biztos vagyok benne, hogy meg fog gyógyulni a lányom. A hitünk az, ami átsegít ezen a nehéz időszakon!

Megfázásra gyanakodtak 

Dzsesszika néhány hónapja megfázott, köhögött és nyomást érzett a mellkasában. Emiatt édesanyja orvoshoz vitte. Először antibiotikumot írtak fel neki, de Brigitta nem hagyta annyiban és felkeresett még egy orvost. A vizsgálatok után kiderült: a kislány rosszindulatú nyirokcsomó-daganattal küzd. Kemoterápiás kezelést kell kapnia és többfajta gyógyszert szed. 
 

Szeretné elvégezni az iskolát. Fotó: olvasói

"Szeretnék neki egy szép nyarat"

 Dzsesszika a betegsége miatt nem mehet sehova

 – számolt be az anyuka. - Éppen ezért nehéz megoldani azt, hogy a nyári szünetben elvigyem valahová. Ugyanakkor ő is megérdemli, hogy jól érezze magát, én pedig szeretnék neki jó élményeket. Még nem tudom, hogyan oldjuk meg, de mindent el fogok követni azért, hogy neki is szép nyári szünete legyen ugyanúgy, mint a korabeli társainak!
 

Segítségre van szükségük

- Mivel most csak a férjem tud dolgozni, ezért nagyon megszorultunk. Sok gyógyszert kell vennünk és albérletben élünk. Dzsesszika a kezelések miatt egyfolytában veszít a súlyából, így elsősorban neki lenne szüksége ruhára, cipőre. A családunknak pedig olyan élelmiszerre, amit meg tudok főzni vagy esetleg tisztítószerekre. Mi mindenkinek hálásak vagyunk, aki tud segíteni, mert egyelőre nem tudom, hogyan vészeljük át ezt az egészet! Ugyanakkor tudom, hogy a kislányomnak szüksége van ránk, így mindent meg fogunk neki adni azért, hogy meggyógyuljon! – zárta mondandóját Brigitta.

Olvasóink kérésére és a család beleegyezésével közöljük az édesanya számlaszámát, aki segíteni szeretne, ide küldheti támogatását: 

11773092-00813242 OTP bank - László Zoltánné

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713504310
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136776_auto_resized.jpg
vg.hu

Vaskupola, Dávid-parittya, Nyíl - drága mulatság a rakétavédelem

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713504310
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713504310
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713504310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca