Lövöldözés

Megszólalt az a férfi, aki Kispesten fejbe lőtte a sógorát, döbbenetes, mi derült ki

Bors

Létrehozva: 2023.03.30.

A férfi először egy figyelmeztető lövést adott le a levegőbe, ám a másikkal fejen találta a sógorát.

Megdöbbentő részletek derültek ki a Kispesten történt lövöldözésről. A Metropolnak nyilatkozott az a férfi, aki hétfőn este a 19. kerületben a Hamvas utcában egy gumilövedékes fegyverrel fejen lőtte a sógorát. Ahogyan azt a Bors megírta, a 30 év körüli férfi – nevezzük Lászlónak – állítja: önvédelemből kellett használnia a fegyvert. 

Még másnap is látszódtak a vércseppek a helyszínen Fotó: Vaskó Tamás

"Elszámolási vita miatt történt a baj"

A Metropol munkatársait a család a saját otthonában fogadta annak érdekében, hogy tisztázzák, mi történt. Elmondásuk szerint már korábban is többször vitatkoztak a sógorral.

Ennek az egésznek volt előzménye 

– kezdte László. – A feleségemnek volt nézeteltérése a testvérével, azaz az én sógorommal. Provokálóan viselkedett, fenyegetőzött. Az incidens napján többször is kapcsolatba próbált lépni velünk, ide is jött a feleségemhez napközben, míg én dolgoztam. Akkor még nem volt semmi baj, normálisan viselkedett."

Abból keletkezett az elszámolási vita, hogy volt vidéken egy közös tulajdonban lévő ingatlan, amit eladtak

 – folytatta.

Beszélgetésnek indult, de lövöldözés lett a vége

– Azt mondta, hogy szeretne beszélni velünk, üljünk le, segítsünk neki. Ám délutánra ez az egész teljesen átfordult.

Lászlóékhoz délután öt óra felé érkezett meg a sógor, aki akkor már nem egyezkedni akart...

 Lövések dördültek az utcán

Szeretném leszögezni, hogy önvédelem volt

 – mondta László. 

– Amikor megérkezett a házunk elé, akkor a feleségem és én kimentünk a kapuhoz. Én nem léptem ki a sógor mellé az utcára, hanem a kapun belül álltam. Ő már az első pillanattól kezdve provokált minket, támadóan lépett fel, majd felém lépett. Meg akart ütni, de én kitértem az ütés elől.

A férfi szerint önvédelem történt  Fotó: Bánkúti Sándor 

Dulakodásig fajult a vita, ami után előkerült a gumilövedékes fegyver.

– Először leadtam egy figyelmeztető lövést a levegőbe, majd még egyet, amibe a sógor belehajolt, és így a lövedék eltalálta az arcát. Nem rá céloztam, féltem tőle, el akartam ijeszteni.

Mentők, rendőrök vonultak a helyszínre 

Lászlóék az esetet követően hívták a mentőket és a rendőröket.

– Amikor megtörtént a baj, a sógorom továbbra is provokált minket, majd fel alá sétálgatott az utcában, ekkor vérezte össze a járdát. Én hívtam hozzá mentőt meg rendőrt, akik hamar ki is értek és elkezdtek intézkedni. A sógort ellátták, majd mindannyiunkat bevittek a kerületi rendőrkapitányságra.

A szomszédok is megijedtek a durranásoktól  Fotó: Vaskó Tamás

A BRFK az egyik férfit felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt hallgatta ki, míg a másikat önbíráskodás bűntett miatt. 

"A Budapesti Rendőr-főkapitányságra 2023. március 27-én 16 óra 44 perc körül érkezett bejelentés arról, hogy a XIX. kerületi Hamvas utcában egy férfit gumilövedékes pisztollyal lőttek meg. A kerületi rendőrök azonnal a helyszínre mentek, ahonnan egy férfit a kerületi kapitányságra állítottak elő, őt felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként, illetve őrizetbe is vették. Egy másik férfit a mentők kórházba vittek, őt később a nyomozók önbíráskodás bűntett miatt hallgattak ki gyanúsítottként. Az esettel összefüggésben gumilövedékes pisztollyal meglőtt férfi könnyű sérülést szenvedett. A tényállás teljes körű tisztázása a nyomozás további feladata" – tájékoztott a rendőrség. 

https://cdn.borsonline.hu/2023/01/pNf4gvk15bsKFtvfZN82JQcje_ar2rZWntngJd1Dw2U/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlNzVhMjIwY2MxMTRjNzA4NzZkMDFlOTdhYTNmODRl.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Hatéves kisfiú lőtte le a tanárnőt: Háromszor szóltak, hogy fegyvert hozott az iskolába

Egyértelmű, hogy az intézmény hatalmasat hibázott.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713599712
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146247_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713599712
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713599712
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713599712
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól