Önsorsrontó

Bekattant az erzsébetvárosi hajléktalan, és szúrt

Piréz

2023. március 27. hétfő 19:15

A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény.

Sokkolta a VII. kerületben élőket, amikor a múlt héten véres lábnyomokat fedeztek fel az utcán, amelyek egy vértócsához vezettek. A közepén egy férfi feküdt, akinek a combján szúrt seb tátongott. Azonnal tárcsázták a segélyhívót, így a sérültet hamarosan kórházba vitték, de a véres helyszín még jóval utána is elborzasztotta az arra járókat. 

Fotó: Pixabay

Csak a véres lábnyomokat láttuk, nagyon megijedtünk. Gondolkoztunk, hogy talán vörös festék, de rögtön tudtuk valahogy, hogy ez sajnos nem az 

- mesélte a Ripostnak egy ott élő anyuka hozzátéve, hogy szerencsére a gyereke nem volt vele, mert ez a látvány még neki is sok volt

Hamarosan kiderült, hogy a férfi nem támadás áldozata lett, hanem saját magát szúrta combon. Ezen sokan meg sem lepődtek, mivel szerintük egy környékbeli hajléktalan volt, aki nem először csinált furcsa dolgokat.

Sosem volt agresszív vagy támadó, de mástól viszont hallottam, hogy vannak rossz napjai, amikor korántsem békés, sőt, kimondottan kellemetlenül viselkedett. Többen mesélték azt is, hogy volt már, hogy bekattant

 - árulta el egy helybeli férfi, aki szerint az áldozat nem ott szúrta meg magát, ahol megtalálták.

Máshol szúrta meg magát, de még elvánszorgott egy másik utcasarokig, ahol aztán összeesett. Ott találták meg, és oda is hívták ki a mentőket, ezért vezettek mindenfelé a véres lábnyomok

 - magyarázta. 

A rendőrség megerősítette az elmondottakat, miszerint nem történt bűncselekmény. 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16034961_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes: a Nyugat újabb háborút robbantana ki a magyar határon?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15523_resized.jpg?avcount=1685247308
origo.hu

Eddig tarthat el, míg Gálvölgyi János fel nem épül betegségéből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16034319_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lesújtó hírt kaptunk: családja körében elhunyt a magyar legenda

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16034107_auto_resized.jpg
vg.hu

Némák a telefonok: 18 órája nem jelentkeznek a serpák, akik Suhajda Szilárd megmentésére indultak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16034008_auto_resized.jpg
ripost.hu

Végre pontos hír érkezhet Suhajda Szilárd állapotáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16033620_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A pénzek visszatartásával csapdába csalja az Európai Bizottság Magyarországot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15532_resized.jpg?avcount=1685247308
origo.hu

Suhajda Szilárd édesapja szívfacsaró üzenettel búcsúzik fiától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16034453_auto_resized.jpg
travelo.hu

Díszdoktorrá avatták Karikó Katalint és Tom Hanks-et is Cambridge-ben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16034263_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megrendítő vallomást tett a népszerű műsorvezető: végstádiumú rákban szenved

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15445_resized.jpg?avcount=1685247308
origo.hu

Így változik a hazai borfogyasztás a meleg idő beköszöntével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15440_resized.jpg?avcount=1685247308
life.hu

Ahogy beköszönt a nyári szezon, az emberek borfogyasztási szokásai is változnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16036223_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagy Ő: Lékai-Kiss Ramóna elárulta, mit gondol a versengő csajokról

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/whs2cwqAJ9_g6U4KJfqK64bybi8zihCqQoTGlZtVR40/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFhODg4ODBkMzQzYTQ2ZjViZTUxNmFiZTU2MzlhYjcw.jpg
Csíksomlyó

Novák Katalin: felemelő megtapasztalni, amikor együtt a nemzet

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/RJhXgS7AnVkYnDTAk-nhk4y_F7B0IHXhZhUrPCYEyCc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUzMWFlNzYyMzc2NjRhMzFiY2UxZDkyNjg3NzgzNjFm.jpg
Elismerés

Csillagot kapott Koltai Lajos az Egri Csillagok Sétányán