Hős

Vastapssal fogadták a legfiatalabb kutató-mentőt, a 19 éves Mező Marcit iskolájában - videó

BGA

Létrehozva: 2023.02.18.

A 19 éves Marcell hazaérkezése után rögtön iskolába ment, ahol meglepték őt az osztálytársai.

Február 6-án hatalmas erősségű, a Richter-skála szerinti 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Törökországot és Szíriát. A világ döbbenten fogadta a katasztrófa sújtotta területről érkező híreket és felvételeket: a területen többezer épület a földdel vált egyenlővé, a romok maguk alá temettek többszázezer embert. Mint sok más ország, hazánk sem tétlenkedett: a mentőcsapatok azonnal megindultak a katasztrófa helyszínére. Összesen 167 ember, 29 keresőkutya utazott ki. 

A földrengés hatalmas pusztítást végzett Fotó: Erdem Sahin

Óriási meglepetésben volt része Mező Marcellnek hazaérkezése után. A 19 éves fiú, aki egy hétig segített a mentésben Törökországban, még tanul, épp végzős a jászberényi Lehel Vezér Gimnáziumban. Az osztálytársai hétfő reggel konfettizáporral és vastapssal fogadták az iskola hősét, aki a Jászberényi Mentőkutyás Szolgálat tagjaként, a Baptista Szeretetszolgálattal vett részt a törökországi földrengés mentési munkálataiban. 

Az osztály "BÜSZKÉK VAGYUNK RÁD MARCI!" táblát tartott a fiú elé, amit társai aláírásai és egy kis üveges ital díszített. 

Mező Marci és Black
Marci és keresőkutyája, Black Fotó: Baptista Szeretetszolgálat/Facebook

Mint ismert, Marcell volt a 167 fős magyar mentőalakulat legfiatalabb tagja, mindössze 19 éves,  aki 5 éves labradorjával, Blackkel dolgozott a túlélők felkutatásában a Baptista Szeretetszolgálat HUBA Rescue24 csapatával. A magyar csapatok a keresőkutyák segítségével összesen 35 embert tudtak kimenteni a romok közül, a baptistáknak pedig nyolc áldozat köszönheti az életét a rengés által sújtott térségben. 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145808_auto_resized.jpg
origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713572711
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145196_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145801_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A magyar válogatott Norvégia legyőzésével avatta fel az Alba Arénát + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143898_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145133_auto_resized.jpg
vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713572711
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713572711
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713572711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129407_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akik április végig olyan isteni beavatkozásban részesülnek, ami örökre megváltoztatja az életüket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109901_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szomorú: nem vált valóra Diana hercegné utolsó kívánsága

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól