Elismerés

Kitüntette III. Károly a holokauszttúlélő magyar dédnagyit, elképesztő, amit véghez vitt

G.M.

2023. február 1. szerda 16:30

A brit lovagrend tagjává avatták a napokban a 99 éves Lily Ebertet, a kitüntetést a windsori kastélyban vehette át. A magyar nagyi célja, hogy minden fiatalnak megtanítsa, mit jelentett a holokauszt, ehhez pedig már kétmilliós tábort gyűjtött a TikTok-on.

Az immár 99 éves Lily Ebert 1944-ben azon a vonaton utazott, amelyik az utolsó zsidókat szállította Auschwitzba. Édesanyját és testvéreit a nácik megölték a második világháborúban. Lily Ebert túlélte a mészárlást, és azóta 

arra tette fel az életét, hogy mindenkivel megismertesse a holokauszt borzalmait, hogy még csak véletlenül se ismétlődhessen meg mindez. 

Lily Ebert
Lily Ebert és a kitüntetése Fotó: Pool / Getty Images

Az egyébként kiváló egészségnek örvendő magyar dédnagyit az unokája bevezette a TikTok rejtelmeibe is, ahol már 2 millió fiatal követi. És Lily célja pont ez volt: 

– Megígértem magamnak, hogy ha életben maradok, elmesélem az egész világnak mi történt velünk Auschwitzban. 

Ilyen szörnyűségnek soha, de soha többet nem szabad megtörténnie. 

Amíg élek, addig arra szeretném tanítani az embereket, hogy legyenek egymással toleránsak. Nagyon fontosnak tartom az erről való oktatást a TikTokon keresztül is, mert úgy veszem észre, hogy a fiatalok tanulni akarnak és tanulniuk is kell. Én magam pedig nem csak olvastam erről, de át is éltem – mesélte Lily. 

Többek között ezért a tevékenységéért, és a holokauszt oktatásba fektetett áldozatos munkájáért kedden az a megtiszteltetés érte Lily Ebertet, hogy a brit lovagrend tagja lett, valamint átnyújtották számára a windsori kastélyban az emellé járó díszes keresztet is. 

Szavakkal nem lehet elmagyarázni, hogy mennyi jelent ez számomra

– mondta meghatódva Lily a rendezvényen, akit dédunokája is elkísért a ceremóniára. 

Lily Ebert
Lily Ebert és dédunokája, Dov Forman Fotó: Pool / Getty Images

Lily azért is nagyon hálás volt, hogy magától az új brit uralkodótól, III. Károly királytól kaphatta meg az elismerést. Károllyal korábban már találkoztak is, és az a szerencse érte, hogy egyik könyvéhez előszót is írt a király. 

Nagyon megindító volt látni, amikor könnyek gördültek le az arcán, ahogy átvette ezt az elismerést

– mondta az angol sajtónak Lily 19 éves dédunokája, Dov Forman, aki segített a holokausztot túlélő dédnagyinak kiépíteni TikTok csatornáját.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16035019_auto_resized.jpg
origo.hu

Így búcsúzott barátjától az Everest csúcsára induló Suhajda Szilárd - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15522_resized.jpg?avcount=1685240108
origo.hu

Nem sokat takar Szabó Zsófi melleiből a pink bikinifelső - KÉPEK

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16034821_auto_resized.jpg
metropol.hu

Felismerhetetlen lett Katalin hercegné, kiderült a titka

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16036166_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Globál: Hamis életcélokat tukmál a nőkre a feminizmus

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16034008_auto_resized.jpg
ripost.hu

Végre pontos hír érkezhet Suhajda Szilárd állapotáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16035781_auto_resized.png
hirtv.hu

Drónokkal támadtak az oroszok és az ukránok is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15531_resized.jpg?avcount=1685240108
origo.hu

Előkerült a botránya után Kelemen Anna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16033387_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ingyenes és kedvezményes pünkösdi fürdő belépők - Íme a lista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16034319_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lesújtó hírt kaptunk: családja körében elhunyt a magyar legenda

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15445_resized.jpg?avcount=1685240108
origo.hu

Így változik a hazai borfogyasztás a meleg idő beköszöntével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15440_resized.jpg?avcount=1685240108
life.hu

Ahogy beköszönt a nyári szezon, az emberek borfogyasztási szokásai is változnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16035670_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt nézd, mekkorára kerekedett Hosszú Katinka terhes pocakja! - Fotó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/RJhXgS7AnVkYnDTAk-nhk4y_F7B0IHXhZhUrPCYEyCc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUzMWFlNzYyMzc2NjRhMzFiY2UxZDkyNjg3NzgzNjFm.jpg
Elismerés

Csillagot kapott Koltai Lajos az Egri Csillagok Sétányán

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/XVR1rFo8vhKK5KR6sTko5LsqeT8CmbAKQhOOCOvq0D4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVjNDllNWM5ZWRjMzQwNTI5YmZiOTQzNzM4ZjQwYTJj.jpg
Eltűnt

Kétségbeesve keresi hatéves kislányát Roland, attól fél, kárt tehet benne az anyja