Időjárás

Kiderült, hogy még hosszú, kemény tél áll-e előttünk

Létrehozva: 2023.02.02.

Előbújtak a medvék csütörtökön a Szegedi Vadasparkban, és bár szikrázó napsütés fogadta őket, nem mentek vissza a medveházba.

A Szegedi Vadasparkban 2015 óta gondoznak barna medvéket (Ursus arctos). Hagyomány, hogy február 2-án medvelest szerveznek.

Csütörtök reggel a gondozók kicsit aggódtak, mert a vadaspark két medvéje, Mici és Ursula bevackolták magukat a medveház sarkába, és aludtak, nem tűnt úgy, mintha előbújnának. Délelőtt azonban kimásztak a kifutóba, ahol lekváros kenyér, mandarin, alma, körte, szőlő és hal várta az állatokat. 

A napsütés ellenére a két nőstény nem ijedt meg az árnyékától, enni kezdtek.

A legjobban - a hal mellett - a gyümölcsök ízlettek nekik, amiből a gondozók a tél feliratot rakták ki. Így csakhamar a két medve meg is ette a telet.

A világ sok kultúrájára jellemző volt, hogy állatok viselkedéséből próbáltak az időjárás alakulására következtetni. Ezek az állatjóslások a szájhagyomány útján terjedtek, és sokszor valós tapasztalatokra épültek. A tavaszkezdő napként is emlegetett február másodikához, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez két különböző, állatokhoz kapcsolódó időjárás-előrejelző népi bölcsesség is kötődik. Az egyik szerint Gyertyaszentelő napján inkább a farkas ordítson be az ablakon, minthogy süssön a nap. Ugyanis ha ezen a napon szép, enyhe idő van, akkor még sokáig elhúzódik a tél. Ugyanerre a következtetésre jutottak azok is, akik barna medvékhez kötötték megfigyelésüket: ha meglátja árnyékát, azaz süt a nap, akkor visszabújik, mert még hosszú, kemény tél áll előttünk. 

Ha azonban odakint csikorgó hideggel szembesül, érzi, vagy talán tudja, hogy hamarosan tavaszodni kezd.

A barna medvék - szemben a mókusfélék közé tartozó mormotákkal, melyeket a vadaspark szomszédos kifutójában gondoznak - valójában a természetben nem alszanak téli álmot, csak rövidebb-hosszabb pihenőt tartanak földbe vájt üregekben, esetleg barlangokban. Ilyenkor anyagcseréjük és szívverésük is lelassul. Időnként azonban - általában enyhébb, napsütéses időben - kibújnak rejtekükből és fogyasztanak némi táplálékot, így alakulhatott ki a velük kapcsolatos népi időjárás-előrejelzés.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713577811
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713577811
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713577811
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713577811
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól