Brutális

Ismeretlen feldarabolt holttestet találtak Pakson

Létrehozva: 2023.02.18.

Ismeretlen holttest miatt adott ki körözést a Paksi Rendőrfőkapitányság. Három részben találtak meg az emberi maradványokat.

Február 16-án, csütörtökön holttestet találtak Pakson. Mint írják, a testrészeket - a koponya csontot, a törzset és az alsó végtagokat - három különböző helyen találták meg. A holttesten nem tudták elvégezni a fogstátusz vizsgálatot, mivel az alsó állkapocs hiányzott, illetve a felső állkapocs részéből eltűntek a fogak.

rendőr, rendőrség, telefon, telefonhívás, mobiltelefon, okostelefon, Shutterstock illusztráció
Fotó: Shutterstock

A körözésben nem szerepel az elhunyt neme sem, csak annyi, hogy őszes haja volt.

A ruházatának leírása részletes, így szól:

Egy zippzáros világos- kék színű kardigánt viselt, a kardigán jobb oldali hónalj részen a varrás mentén kb. 4 cm. hosszan szakadt volt. Márka- és méretjelzéssel el nem látott ruhanemű.

A márkajelzés nélküli lábbelija 38-39-es lehet, egy fekete magassarkúban találták meg a végtagokat.

Rövidujjú pólót viselt, aminek a színe a holttest erőteljes bomlására miatt nem megállapítható. a póló mellkasi részén egy nagy méretű, négyszögben elhelyezkedő mintázat látható, melyen egy színes csónak és abban tartózkodó 3 személy látható, akiknek az árnyképe látható. a kép alsó részén a "caribbean islands" felirat olvasható.

Az 1 pár zokni színe a holttest erőteljes bomlása miatt nem meghatározható.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713575112
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713575112
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713575112
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713575112
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon megalázó, ami a Házasság első látásra adásában történt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól