Időjárás

Figyelmeztetést adtak ki az időjárással kapcsolatban, ez sokakat érint

F.I.

Létrehozva: 2023.02.02.

Az elmúlt hetek hektikus időjárása minden embert megvisel. Nem is csoda, hiszen a váltakozó frontok számos egészségügyi problémát okozhatnak.

Igazán vegyes napok, hetek vannak mögöttünk időjárásügyi szempontból, hiszen kaptunk ízelítőt havazásból, jégesőből és fagyokból is, ahogy annak télen lennie is kell. Aztán hirtelen napsütés, eső és néhol még viharos, orkán erejű szél színesítette a januárt. Nem csoda, hogy a legtöbb embert eléggé megviselték ezek a hirtelen változások. Az egyik nap előkerülnek a téli kabátok, a sál és a sapka, míg másnap elég egy könnyed kabát és hozzá egy napszemüveg. Ehhez pluszban meleg és hideg frontok, sőt gyakran kettősfronthatás is érvényesül, ami számos egészségügyi problémát okozhat.

Tényleg példátlan az a helyzet, hogy januárban egy héten keresztül majd' mindennap ciklonok vonulnak át Magyarország felett. Szinte el sem hagyja az országot az egyik, délnyugati határainkon már ott toporog a következő

 – fejtette ki lapunknak Pintér Ferenc, meteogyógyász.

alvás, rémálom, alszik, felriad, illusztráció, Shutterstock
Alvászavarokat okozhatnak a frontok.  Fotó: Shutterstock

Az utóbbi időszakban nagyon sok ember panaszkodik arra, hogy bár rettentő fáradtnak érzi magát, amikor viszont a nap végén ágyba kerül, mégis elmarad a kiadós alvás. Többen megjegyezték, hogy többször felébrednek éjszakánként, vagy egyáltalán el sem tudnak aludni, hajnalban pedig amikor végre álom jönne a szemükre, már nincs elég idejük kialudni magukat. Nem árt tudni, hogy az alvási nehézségek súlyossága az alkalmi elalvási nehézségektől a súlyos, krónikus kimerültséget okozó, rendszeres alvászavarig terjedhet.

A rossz hír az, hogy előreláthatóan tovább folytatódik a változékony idő. Hideg fronthatás terheli az arra érzékenyeket. A fejfájás, migrén mellett a reflexidő megnyúlhat, a cselekvési reakció késhet, tartós álmosságérzés jelentkezhet emiatt a közlekedésben résztvevőktől fokozott figyelem szükséges. Emellett a szervezet görcskészsége erősödik, az ízületi fájdalmak, valamint a reumatikus panaszok, a felső légúti megbetegedések is gyakrabban jelentkezhetnek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat humánmeteorológiai előrejelzéséből.

Több megyében is figyelmeztetéseket adtak ki a közelgő zivatarok miatt.  Fotó: OMSZ

Öt megyére adtak ki 1. fokú figyelmeztetést zivatarok miatt

Napközben elsősorban a Dunántúl északi és keleti tájain, valamint a Tiszántúl keleti, északkeleti részén alakulhat ki néhány zivatarcella, amelyekhez jég- és hódarazápor, illetve viharos (>60-70, a Dunántúlon akár >80 km/h) széllökések társulhatnak, emiatt Győr-Moson Sopron, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, illetve Szabolcs-Szatmár Bereg és Veszprém vármegyékre 1. fokú figyelmeztetést adott ki az OMSZ.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142666_auto_resized.jpg
origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713482708
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141332_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142395_auto_resized.jpg
vg.hu

Kétmilliárdból újul meg a Hévíz-Balaton repülőtér

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713482708
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713482708
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713482708
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze