Lopás

Megdöbbentő trükk: így lopják a benzint a pesti autókból!

Létrehozva: 2023.01.24.

Módosítva: 2023.01.24.

Újra megjelentek a benzinlopók Budapesten.

Rémálom az autósok számára, ha felfeszítik kocsijuk tankját, a tolvaj pedig már a benzint is leszívta. Emellett még az autóban keletkezett kár javítása miatt is főhet a fejük. Majdnem így járt egyik olvasónk is a XVI. kerületben. Aranka mit sem sejtve indult haza a XVI. kerületből, előtte azonban meglátogatta szüleit. Ő is meglepődött, amikor édesanyja szólt neki, hogy Suzukijának a tankja fel van feszegetve.

Aranka felfeszített Suzukija Fotó: Máté Krisztián

Felfeszítették a kocsik tankajtaját, de a benzinhez már nem fértek hozzá

- Kérdezte, hogy nem zártam vissza tankolás után? Mondtam neki meglepve, hogy nem is tankoltam. Akkor láttam, hogy eláll a tanksapkát fedő zárható tankajtó

 - mesélte Aranka. Hozzátette, hogy a zárható tetőt csak a kocsiból, belülről lehet kinyitni, ő pedig napok óta nem nyúlt hozzá: 

- Külön kallantyúval lehet kinyitni, és jól meg is kell rántani, szóval még véletlenül sem nyithattam ki. Emellett volt pár karc is körülötte, mintha feszegették volna. De a benzinből semmi nem fogyott, amikor beindítottam, pontosan ugyan ott állt a mutató, mint korábban - tette hozzá. Elmondta, hogy több helyen is parkolt aznap, nem tudja, hogy pontosan hol nyitották fel, ő maga nem vette észre.

Hasonlóról számolt be nem messze onnan egy Opeles férfi. Neki sima, kipattintható tankajtaja van, ami jól láthatóan fel volt feszítve: 

Sem azelőtt, sem aztán nem nyílt fel magától, szóval biztos, hogy felpattintották. A tanksapka nem volt letekerve teljesen, de lazább volt, mint én az utolsó tankolásnál hagytam. Benzint nem szívtak le, szóval vagy nem tudták, vagy pedig megzavarhatta őket valami vagy valaki 

- tárta szét tanácstalanul karjait Attila, aki hozzátette, hogy az autótulajok legyenek óvatosabbak:

- Sosem lehet tudni! Azóta ha tehetem, inkább a tank oldaláról szűkebb vagy jól látható helyen parkolok, hogy ne férjenek hozzá - szögezte le. 

Lehet védekezni a lopás ellen

A Metropol már két éve is írt egy benzinlopási hullámról, akkor egy vidékről kirándulni érkező autós mesélte el, hogy felfeszítették a tankját. Ő nem volt olyan szerencsés, mint két olvasónk, ugyanis minden csepp benzinjétől megszabadították. Akkor a rendőrség azt javasolta: a károsultak mindenképpen tegyenek bejelentést, illetve megelőzésképp érdemes zárt helyen parkolniuk. 

Amennyiben erre nincs lehetőség, az autót érdemes jól kivilágított helyen tárolni, emellett javasolták, hogy a tulajdonosok használjanak riasztót, és a tanksapkát semmiképp se hagyják nyitva.

Régi autón lopócsövel, újabb kocsin tankátfúrással dolgoznak

Azt is elárulták, hogy a régi autóknál a tolvajok egyszerűen csak kinyitják a tanksapkát, és egy lopócső segítségével kiszívják a benne található benzint, az új kocsik esetében viszont ez már nem lehetséges. Ehelyett átütik, megfúrják a tank alját, és a benzin szimplán kifolyik.

Frissítés

Megkérdeztük a rendőrséget, hogy az utóbbi időben érkezett-e hasonló ügyben bejelentés Budapestről. A BRFK a következő választ adta megkeresésünkre: jelenleg négy hasonló ügyben folytatnak nyomozást. A XVIII. kerületben január 23-án a Havanna utcában szívta le valaki egy teherautóból az üzemanyagot, a XIV. kerületben ismeretlen tettesek még 2022. október 7-én a Kacsóh Pongrác úton próbálkoztak egy parkoló autóval, de megzavarták őket akció közben, 2023. január 2-án egy XVII. kerületi telephelyen több autóból is loptak üzemanyagot, a XX. kerületben 2023. január 2-án pedig egy ismeretlen tettes egy parkoló kamionból szívott le gázolajat. Gyanúsítotti kihallgatás még egyik ügyben sem történt.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088809_auto_resized.png
origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711617912
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090023_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit: senki soha nem mondta meg a kormányból, hogy mit csináljak a magánéletemben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089887_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088594_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem teljesen józanul adott interjút Magyar Péter + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711617912
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711617912
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089479_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Átadták a Televíziós Újságírók Díját, Lékai-Kiss Ramóna is elismeréssel távozott – galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BERrU8GE8AY-36T4JiyJtEPzmzKHNFsjDsNpGhemSBQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA3YWQ2YTEyOTZiNDQ3NGJhOGI4ZjFiNTIxNDc1NTA0.jpg
Fájdalom

"A sok kemoterápia és sugárkezelés számos problémát okoz" – ismét rossz híreket kapott a csontrákos Hannácska