UFO

Ufót láttak Debrecenben? - Videó

Létrehozva: 2022.11.09.

Éppen a lépcsőházból lépett ki egy debreceni férfi, amikor két erősen világító, kör alakú fényt látott meg az égen, amik mintegy harminc másodpercig egy helyben álltak. Mire elővette a telefonját, már csak néhány pillanatig maradtak, majd hirtelen eltűntek.

Keserű Tamás hétfő este éppen a kocsijához igyekezett, amikor két világító foltra figyelt fel az égbolton. Először repülőre gondolt, de aztán észrevette, hogy egy helyben állnak. Mire elővette a telefonját a zsebéből, már csak néhány másodpercig tudta a szokatlan dolgot videózni.

UFO Debrecenben
Fotó: Bors Pár másodpercet tudott rögzíteni, utána hirtelen eltűnt a két fény

- Akkor vettem észre a két erősen világító valamit az égen – kezdte a Borsnak Tamás. - Az első gondolatot hamar kizártam, amikor észrevettem, hogy nem mozdulnak, stabilan egy helyben álltak repülő magasságban vagy húsz másodpercig. Számba vettem a lehetőségeket: az utcai lámpa túl alacsony, drónnak túl magasan volt. Egyszerűen nem tudtam mire vélni, mindenképpen furcsa valami volt. Mire elővettem a telefont, már csak néhány másodpercig tudtam videózni a fénylő valamiket, mert hirtelen eltűntek. Én egyébként hiszek abban, hogy léteznek rajtunk kívül idegen életformák. Na persze nem kis zöld emberekre gondolok…


 


 

Miskolczi László UFO-kutató
Fotó: Facebook


 

Megmutattuk az UFO-kutatónak

Elküldtük a rövid videót a Magyar UFO akták c. könyv szerzőjének.

Ez nagyon rövid felvétel ahhoz, hogy túl sok minden kiderülhetne belőle 

– mondta Miskolczi László. - 2022-ben ez már édeskevés. Szürke háttér előtt két fénypöttyről nem vonnék le következtetést, mert ez bármi lehet. Az eltűnésük is túl hirtelen. Azzal a körítéssel, hogy az illető kilépett a kapun és ezt meglátta, a sztori érdekes, de mást nem lehet vele kezdeni. Lehet egy átverés, hogy valaki lekapcsolta a lámpát egy plexi üveg előtt. Háttér nélkül azt sem lehet megmondani, hogy ez valójában milyen magasan van. Egészen más lenne a helyzet, ha a talajtól látnánk egy zoomolást. 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129186_auto_resized.jpg
origo.hu

Szétplasztikáztatta magát, és teljesen lecsúszott az egykori gyönyörű szexszimbólum - drámai képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27107_resized.jpg?avcount=1713253510
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132644_auto_resized.jpg
vg.hu

Mobilfox: kiderült, kinek köszönhető a Deák téri pénzhullás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130547_auto_resized.jpg
ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122197_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Üzentek az oroszok Zelenszkijnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713253510
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17115817_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Csak egy kiflit akart a NAV, a koszovói pékek a hátsó ajtón át menekültek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában