Sör

Ennyivel drágulhat a folyékony kenyér ára decembertől

Ripost

Létrehozva: 2022.11.23.

Akár 40-50 forinttal is többet fizethetünk egy üveg vagy egy doboz sörért.

Ha még nem volt elég az áremelkedésből, most újabbra készülhetünk. Ráadásul egy olyan termékről van szó, ami sokak kedvence. Ez pedig nem más, mint a sör. Több hazai sörgyártó szerint akár 40-50 forinttal is drágább lehet ez az ital. A szomszédunkban dúló háború hatásai egyre inkább érződnek a világ nagy sörgyártóinál is.

Legutóbb az év elején volt nagyobb áremelés, akkor mind a három nagy külföldi tulajdonú magyarországi sörgyártó emelte az árait. A kereskedők szerint 4-5 százalékos volt az áremelés, ami a legolcsóbb söröknél 10 forintot jelentett, de a prémium sörök árai ennek többszörösével is nőttek. A Metropol úgy tudja: több hazai kereskedés éppen ezért jó előre bevásárolt, azért, hogy elkerüljék a drasztikus mértékű drágulást. 

Mint, ahogyan arról korábban olvashattunk, a szankciós válság és az energiakrízis miatt egyre nagyobb gondokkal küzd Európa legnagyobb malátaexportőre. A gyártáshoz ugyanis elengedhetetlen a gáz, ám a földgáz ára egy év leforgása alatt megduplázódott, mostanra pedig már megháromszorozódott, így egyre drágábban lehet előállítani a sört. 

Németországban is egyre aggasztóbb a helyzet, mivel soha nem látott mértékű a szén-dioxid hiánya, így sok kisebb sörgyártó már kénytelen volt lehúzni a rolót, vagy legalábbis csökkenteni a termelését. 

Sör, koccintás
Drágább lesz a koccintás decembertől, nem is kicsivel  Fotó: Getty Images

A fent említett problémák ellenére a hazai termelés biztosított. Megkeresésünkre a Magyar Sörgyártók Szövetsége azt írta: nem tartanak árpa és maláta hiánytól. Az ünnepek közeledtével a mostani drágulás viszont érzékenyen érintheti a pénztárcánkat. A magyarországi sörfogyasztás nagyobb része az áprilistól októberig terjedő melegebb időszakra esik, amikor első sorban a könnyű lager és ale sörök adják a forgalom legnagyobb részét, a hidegebb hónapokban is ezek típusok a legkedveltebbek. Így tulajdonképpen minden szezon sörszezon. 

Egyébként a magyar gyártók kínálatában is megtalálhatóak a téli időszak sötétebb, testesebb, magasabb balling fokú sörei 

– hangsúlyozták.

– Ilyenek a hagyományos porter és bak sörök vagy az angol porterből kifejlődött ír stout, amelyek mindegyike remekül illik hosszú baráti beszélgetésekhez, családi összejövetelekhez. Megemlíthetjük még a különleges belga apátsági söröket, ezek igazi ékei lehetnek az ünnepi asztalnak vagy ajándékkosaraknak – hívta fel a figyelmet kollégánknak a szövetség.

Az első féléves adatok alapján viszont jó hír, hogy, az éves fogyasztás várhatóan a drágulás ellenére is nagyobb lesz, mint a tavalyi, mondta még korábban Kántor Sándor, a szövetség elnöke a Portfoliónak adott interjújában. 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142269_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713476111
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142039_auto_resized.jpg
life.hu

Ő Victoria Beckham ritkán látott húga: Louise-szal akár ikrek is lehetnének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142153_auto_resized.jpg
vg.hu

Szlovákia után újabb szövetségesre találhat a magyar kormány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141331_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713476111
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713476111
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713476111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze