Rakéta

Észak-Korea kilőtte a rakétáját, elszabadult a pánik

Címkék
Észak-Korea

Létrehozva: 2022.09.25.

Észak-Korea vasárnap ismét ballisztikus rakétát lőtt ki Phenjan közeléből a Japán-(Keleti)-tenger irányába - közölték a dél-koreai vezérkari főnökök.

Az atomtöltet célba juttatására alkalmas rakéta a japán védelmi minisztérium közlése szerint 600 kilométeres távolságot tett meg és 50 kilométeres magasságot ért el.

Fotó: AFP

A dél-koreai Nemzetbiztonsági Tanács (NSC) elítélte Phenjan "provokációját", s egyúttal kijelentette, hogy "semmilyen okból nem tartja elfogadhatónak" a rakétatesztelést. Észak-Korea katonai tevékenysége a nyilatkozatban foglaltak szerint "egyértelműen szembemegy az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozataival, és tovább szítja a feszültséget a Koreai-félszigeten és a térségben".

Kisida Fumio japán miniszterelnök nyilatkozatban közölte, hogy Tokió mindent megtesz annak érdekében, hogy információt gyűjtsön a rakétakilövésről, és, hogy megbizonyosodjon a hajók és légijárművek biztonságáról. Sebesülésekről vagy károkról egyelőre nem tudni.

A dél-koreai katonaság közölte, hogy a vezérkari főnökök egyeztetnek az Egyesült Államok katonai parancsnokaival arról, hogy miként reagáljanak az Észak-Korea által fennálló fenyegetésekre.

Dél-Korea hadserege már szombaton figyelmeztetett, hogy Phenjan tengeralattjárókról indítható ballisztikus rakéta (SLBM) kilövésére készülhet.

A rakétakilövésre utaló jeleket Szöul azután vette észre, hogy a Ronald Reagan amerikai nukleáris meghajtású repülőgép-hordozó pénteken megérkezett Dél-Koreába, hogy közös hadgyakorlaton vegyen részt Szöullal.

Észak-Korea az idei évben gyorsított tempóban látott hozzá a rakétatesztelésekhez: január óta több mint 30, rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát, valamint - 2017 óta először - interkontinentális fegyvereket is tesztelt.

A Phenjan jelentette fenyegetés várhatóan változatlanul fennáll majd Kamala Harris, az Egyesült Államok alelnökének jövő heti tokiói látogatása alatt is. Az alelnök Abe Shinzó volt japán miniszterelnök állami temetése alkalmából látogat a japán fővárosba.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140220_auto_resized.jpg
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713438310
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140764_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kitörhet a harmadik világháború Zelenszkij kérésére? + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139858_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27181_resized.jpg?avcount=1713438310
origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713438310
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713438310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni