Továbbhajtott

Elképesztő: Előbb a Tétényi úton, majd percekkel később a Rákóczi hídon balesetezett ugyanaz a kamion

Létrehozva: 2022.09.30.

Pár perc eltéréssel két komoly baleset is történt Budapesten péntek reggel. Ami azonban ennél jóval döbbenetesebb: mindkettőt ugyanaz a sofőr okozta, aki az első helyszínről állítólag egyszerűen továbbhajtott.

Forrás: Bors

Péntek reggel a Szerémi útról a Rákóczi hídra akart felhajtani egy kamion, amikor egy oszlopnak csapódott, kidöntve azt. A balesetben leszakadt az ott közlekedő 1-es villamos felsővezetéke is, megbénítva ezzel a környék tömegközlekedését. Információink szerint a sofőr megsérült, a tűzoltóknak kellett kiemelniük a járműből.

baleset, Szerémi út, Rákóczi hír, 2022. szeptember 30., Bors
Jól látszik, hogy az oszlopot is alaposan megdöntötte a hattonnás jármű  Fotó: Bors

Az eset azonban drámai fordulatot vett, miután kiderült: nagyon úgy néz ki, hogy ugyanaz a sofőr pár perccel korábban, a Tétényi út és az Andor utca kereszteződésében ütközött neki a piros lámpánál várakozó két személyautónak, majd – mintha mi sem történt volna – hajtott tovább Budáról Pest felé – írja a Ripost.

A Tétényi úti balesetben egy sofőr súlyos sérüléseket szenvedett, amikor a hatalmas árúszállító kamion lesodorta az útról. Felmerült annak is a lehetősége, hogy a két baleset okozója ittas volt. A helyszíni szondázás nem mutatott ki alkoholfogyasztást, a férfit a mentők további vizsgálatokra mindenesetre kórházba vitték.

baleset, Szerémi út, Rákóczi hír, 2022. szeptember 30., Bors
Úgy néz ki, ugyanaz a sofőr, aki a Rákóczi hídra felhajtva balesetezett, korábban szó nélkül továbbhajtott, miután elsodort két autót  Fotó: Bors

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133609_auto_resized.jpg
origo.hu

Nyárias idő után megérkezett az eső, jön a szél és akár fagyhat is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713273612
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17126996_auto_resized.jpg
life.hu

A verhetetlen túrógombóc 4 titka: így készítsd el!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131614_auto_resized.jpg
vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132085_auto_resized.png
metropol.hu

Őrjöngenek a magyarok, megjósolták Szoboszlaiék Eb-teljesítményét – Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134372_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bíró Ada nem létezik és mégis műsort vezet + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27121_resized.jpg?avcount=1713273612
origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131342_auto_resized.jpg
travelo.hu

Különleges lakóval bővült a budapesti állatkert

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134896_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Hat hete nyertem a lottón – egy új szabály miatt egy fillért sem láttam”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17123850_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Kisbabám” – Majka videóval jelentette be az örömhírt, záporoznak a gratulációk

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában