Ítélet

Drámai pillanatok, zokogott a tárgyaláson a Londonban meggyilkolt Ágnes magyar szerelme

Létrehozva: 2022.08.09.

A férfi elárulta: Ágnes a halála előtt megható levelet kezdett írni gyermeküknek, de befejezni már nem tudta a szívhez szóló vallomást.

Forrás: Metropolitan Police

Mint arról a Bors is írt, nemrégiben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték azt a román betonkeverő sofőrt, aki brutális módszerrel végzett egy Londonban élő magyar fiatallal, a 20 éves A. Ágnessel. Ágnes holttestét egy londoni park erdős részén, kukászsákba gyömöszölve találták meg, nem sokkal később pedig le is tartóztatták a 64 éves Necolai Paizant. 

Paizan az utolsó pillanatig tagadott  Fotó: Metropolitan Police

Kiderült, hogy az amúgy milliomos férfi egy ócska konténerbe csalta Ágnest, akit aztán egy fűrésszel meggyilkolt. Ezután a véres ruhákat egy kukába dobta, a holttestét a parkba cipelte, amiről még egy horrorisztikus térfigyelő-felvétel is készült.

A férfit többször bíróság elé állították, azonban végig tagadta tettét, több alkalommal is össze-vissza beszélt: először azt mondta, hogy nem tud semmit a történtekről, majd azt állította, hogy Ágnes teával megmérgezte őt, amitől semmire nem emlékszik, azaz amnéziára hivatkozott.

A férfiről felvétel is készült, miközben Ágnes holttestét próbálja eltűntetni  Fotó: Metropolitan Police

A bíróságot azonban nem hatotta meg, életfogytiglani börtönbüntetést kapott, legközelebb 22 év múlva bocsátható szabadlábra. 

– Megdöbbentő és gonosz tett volt ez – kommentálta az ítéletet Richard Marks bíró. 

A tárgyaláson részt vett Ágnes volt párja, L. Péter, akivel közös gyerekük is született. A férfi könnyek közt mesélte el, hogy Ágnes a halála előtt szívszaggató levelet írt közös kisfiuknak, akit nevelőszülők neveltek, azonban a gyilkosság miatt már nem tudta ezt befejezni.

Ő volt a szerelmem, a fiam anyja, a párom és a legjobb barátom. Hogyan fejezzem be ezt a levelet nélküle? – idézte a The Sun Pétert. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091078_auto_resized.png
origo.hu

Váratlan bejelentés: rengeteg éttermét bezárja a népszerű pizzázó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711711213
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086367_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091339_auto_resized.jpg
ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087208_auto_resized.jpg
vg.hu

Baltimore-i hídomlás: súlyos problémákat találtak a balesetező hajót üzemeltető cég háza táján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711711213
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711711213
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek