Földönkívüli

Ez a nő azt állítja, tíz éve folyékonyan beszél űrlényül

2022. július 3. vasárnap 17:00

2012-ben tanulta meg a nyelvet, amit azóta is előszeretettel használ.

Mafe Walker állítja: beszéli az idegenek nyelvét

Forrás: TikTok

Az űrlények létezése már évszázadok óta foglalkoztatja az emberiséget. Sokan szkeptikusak a témával kapcsolatban, ám mindezek ellenére egyre gyakoribbak az UFO-észlelésekről készült képek és felvételek. A 45 éves kolumbiai Mafe Walkert saját állítása szerint az idegenek megajándékozták azzal a képességgel, hogy kommunikálni tudjon a távoli űr lakóival – írja az UNILAD.

 

A nő a saját bevallása szerint már 2012 óta tölt be közvetítő szerepet az emberiség és idegen civilizációk között.

Elmondása szerint akkor változott meg az élete, amikor Mexikóban meglátogatta a piramisokat Teotihuacanban. Ott léptek vele először kapcsolatba az idegenek, akik átadták neki azt a tudást, ami szükséges volt számára ahhoz, hogy megértse és teljesen folyékonyan beszélje nyelvüket. Mafe azóta örömmel mutatja be új tudását akár élő adásban, ahol azt is elmagyarázza a nézőknek, hogyan használ egy galaktikus portált az üzenetek fogadására. 

Valamit garantáltan tud Mafe, ha földönkívüliekkel beszélgetni nem is biztosan: TikTok-videói ugyanis rendszeresen milliós megtekintés felett vannak, de találni nyolcmilliósat is, követőinek száma pedig félmillió feletti. Szép!

Ezt ne hagyd ki!

Szakértő árulta el: Nem vagyunk felkészülve az idegenek legegyszerűbb kérésére sem

Nagy bajban leszünk a földönkívüliek érkezésekor.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Anonymus-botrány: vezető baloldali politikusok ellen nyomozhat az ügyészség

origo.hu

Biztonsági őrök vertek szigetes fesztiválozókat az egyik bulihajón - videó

borsonline.hu

Eladta luxusvilláját Korda György és Balázs Klári, elárulták, mennyi rezsit fizettek korábban

magyarnemzet.hu

Kiderült, miért lesz nehéz a Fradinak az ír bajnok ellen

mindmegette.hu

Milliós bírságot kapott az Aldit, mert drágábban adták az árstopos termeket

hirtv.hu

Szörnyű tragédia történt: egy 7 éves kisfiú a traktor alá zuhant, nagyapja végignézte unokája haláltusáját

magyarnemzet.hu

Magyarul szólt be Soros Györgynek az amerikai műsorvezető + videó

lakaskultura.hu

Látóhatáron a tenger: ilyen egy modern, letisztult nizzai lakás

borsonline.hu

Most adták ki a meteorológusok: durva, ami ma jön

borsonline.hu

Kiderült, mire készült halála előtt Berki Krisztián: „Hogyan hat a párkapcsolatra a drog és egyéb függőségek?”

borsonline.hu

Kozso lányának vallomása: Apukámmal nem alakult ki igazi apa-lánya kapcsolat

További cikkek

Baleset

Drámai részletek a nagypeterdi horrorbalesetről: Feszítővassal mentették ki a polgármester unokáit

Energia

Nagy bajban a franciák: télen már áramkimaradás lehet náluk