Tragédia

Újra gyerekeket szállít a tomajmonostorai halálbusz

Létrehozva: 2022.06.29.

Változatlanul gyerekeket szállít a tomajmonostorai halálbusz. Mint ismert, három héttel ezelőtt a buszvezető az óvodabuszon felejtett egy négyéves kislányt, és mire a hibát - mintegy 7-8 órával később - észrevették, a gyermek elvesztette az eszméletét a felforrósodott utasterű járműben. Napokkal később elhunyt.

Továbbra is szállít gyerekeket az a horrorbusz, amely három héttel ezelőtt egy tragikus eset színterévé vált. A négyéves Inez Flórát a szülei Tiszaderzsen ültették fel a járműre, de a kialakult gyakorlat szerint ők nem tartottak vele. Több környező település megállapodása szerint ugyanis az óvodásokat és az iskolásokat egy különbusszal szállítják a lakóhelyük és az intézményük között. A kissé távolabb, Kunhegyesen lakó T. István a helyiek elmondása szerint csupán néhány hete ült be először a szóban forgó óvodabusz volánja mögé, ebből kifolyólag alig ismerte a gyerekeket. A végzetes napon az iskolások és óvodások leszállítása során senki nem vette észre, hogy egy kislány az utastérben maradt. A buszvezető a leparkolás után folytatta a délelőttjét, miközben a kis Inez minden bizonnyal a pokoli kínokat élt át a felforrósodott járműben. A gyermeket végül eszméletlen állapotban találták meg több órával később. Három nappal később, a kórházban halt meg.

Egy helybeli elmondta: ismét közlekedik az az iskolabusz, melyben ott felejtették Flórát Fotó: Bors

A Bors a hét közepén Tomajmonostorán járt. Az óvodából ételszag és gyermekzsivaj szűrődött ki, de hiába csengettünk, senki sem nyitott ajtót.

A túloldalon megtaláltuk a buszt. Egy helybeli, László kérdésünkre elmondta: azóta is jár az a jármű, amelyben a tragédia történt. 

Szerettük volna megkérdezni Tomajmonostora polgármesterét, kiderült-e már, hogyan felejthették a gyermeket a buszon, de Fazekas Szabolcs szűkszavúnak bizonyult.

Amíg a vizsgálatok le nem zárulnak, senkinek sem kívánok nyilatkozni – mondta a polgármester. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711702510
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090033_auto_resized.png
metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711702510
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075627_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711702510
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek