Tragédia

Halálos hajóbaleset történt a Tiszán, drámai részletek derültek ki

Létrehozva: 2022.06.30.

Egy 72 éves férfi egy kisgéphajóval későn észlelt egy keresztbe fordult ladikot a Tiszán, és összeütköztek. A vízbe estek, a ladik egyik utasa a part felé úszott, de megfulladt.

A tragédia még szeptemberben történt Tiszalök környékén úgy, hogy a 72 éves férfi egy ismerőse által vezetett másik kisgéphajót követett. A ladikon ülő két férfi horgászni készült, amikor az első kisgéphajó elhaladt mellettük, és az okozott hullámzás ellensúlyozása érdekében az egyik férfi evezővel a ladikot a folyón keresztbe fordította.

Ekkor ért oda a 72 éves férfi a másik kisgéphajóval, és mivel a nap a szemébe sütött későn észlelte a ladikot, amellyel összeütközött. Mindenki a vízbe esett, de még bele tudtak kapaszkodni a ladikba.

Az egyik férfi viszont a part felé úszott, de nem tudta kimenteni magát, a vízbe fulladt.

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt a 72 éves férfi ellen vízi közlekedés halált okozó gondatlan veszélyeztetésének vétsége miatt. Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben – büntetővégzésben – felfüggesztett fogházbüntetést és vízi járművek vezetésétől eltiltást indítványozott.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711637114
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090198_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086586_auto_resized.png
metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711637114
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711637114
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091059_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gyanítom, hogy elrabolták a 2 éves unokámat” – Kétségbeesve keresik az eltűnt Dankát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány