Botrány

Erőszakos nemi közösülés a Jobbikban: egy országgyűlési képviselő lehet a vád tanúja

Címkék
frissJobbik

Létrehozva: 2022.05.06.

Módosítva: 2022.05.06.

Egy országgyűlési képviselő lehet a vád tanúja. Többen is botrányosan lerészegedtek a bűncselekmény napján. Akár 8 évet is kaphat az elkövető.

Amint azt a Borsonline tegnap hírül adta néhány hónapja az alelnök, Szilágyi György élettársát meg akarták erőszakolni az egyik pártrendezvényen, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Az épületben, ahol mindez történt, jelen volt Jakab Péter pártelnök és „mamuszos” kabinetfőnöke Molnár Enikő is. A legújabb információk szerint a Jobbik politikusai közül többen is botrányosan lerészegedtek a bűncselekmény napján.

Az ügyben született hivatalos iratok szerint a Jobbik egyik vezető politikusa, miután a hölggyel közölte „de szerencsés ez a Szilágyi”, felcsalta őt egy szobába. Itt gyorsan levetkőzött, majd áldozatát a falhoz szorítva, fizikai erejét kihasználva, nemi szervét elő véve meg akarta erőszakolni. Az áldozat segélykiáltásaira lett figyelmes egy másik jobbikos politikus, egy országgyűlési képviselő(!), aki végül kiszabadította a hölgyet. Ő lehet a büntetőeljárásban a vád első számú tanúja.

A megszerzett hivatalos beadványok alapján a Bors jogi szakértői egyértelműen bűncselekménynek, „nemi erőszak megkezdett kísérletének” minősítették az ügyet. Márpedig a magyar büntetőjog szerint „a kísérletre a befejezett bűncselekmény büntetési tételét kell alkalmazni”. Így a Jobbik politikusa alapesetben akár 8 év börtönt kaphat. 

A Borsonline úgy tudja, hogy az ügyben már megkezdődött a nyomozás.

https://cdn.borsonline.hu/2022/05/w0tqYS7ALQmO02AJCpm23oBE_I-MZP0l_g-3-17nUb4/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VlNDI3NWZkMzQzYTQxOWI5MTBiYzU5ZTEwNDA4YTE2.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Erőszakos nemi közösülés: Elképesztő botrány a Jobbikban

 

Időközben megszólalt a nemi erőszakkal kapcsolatban több jobbikos politikus. Jakab Péter szokásos agresszív modorában először hazugságnak próbálta beállítani a történteket, majd megszégyenülten visszavonulót fújt és közölte, hogy a nemi erőszak ügyében mégiscsak vizsgálat indult a pártban.

SZILÁGYI György; JAKAB Péter
Szilágyi György, a Jobbik alelnöke és az áldozat élettársa

Szilágyi György alelnök több portálnak is megerősítette, hogy minden úgy történt, ahogy azt a Bors hírül adta, s hogy korábban hiába tették szóvá a pártban a nemi erőszak ügyét.

Sokat mondó volt Apáti István, a Jobbik egyik korábbi alelnökének a nyilatkozata, aki „Szexuális terror Szatmárban” címmel posztolt az Instagramon.

A ma már a Mi hazánkban politizáló Apáti nyíltan fogalmazott. Szerinte ki kell derülnie, hogy 
„Kocsord csúfosan megbukott egykori polgármesterének, Földi Istvánnak mi köze van a történtekhez?  Földinek Jakab Péterrel együtt nyilatkoznia kell arról, hogy a "szatmári fitness hétvége emlékei" közül mit tudnak felidézni? Földi nőt, vagy férfit megtámadott-e ekkor? Igen, vagy nem?”
A bejegyzésben szereplő Földi István, akit Apáti lényegében nyilvánosan meggyanúsított a nemi erőszakkal, Jakab Péter egyik legfontosabb politikustársa. Az egyesült baloldal, így Gyurcsányék országgyűlési képviselőjelöltjeként indult április 3-án.  Nem véletlenül szerepeltek közös kampányvideón a pártelnökkel.

Az ügyben eddig született dokumentumok, beadványok még számos további botrányos és megdöbbentő részletet tartalmaznak. A hivatalos, aláírt iratok szerint nemcsak „a pártelnök volt olyan részeg, hogy még a testőrei sem tudták talpra állítani”. Botrányosan berúgott Hajnády K. Endre is, akit Jakab Péter bizalmasként és sofőrjeként ismert meg az ország. Ő volt az, aki, tavaly összetörte a pártelnök autóját.

Hajnády korábban azzal tette ismertté magát, hogy Auschwitzban a győzelem jelét mutatta a kamerába.

A nemi erőszak ügyében született hivatalos iratok rögzítik, hogy Hajnády a bűncselekményt megelőző percekben éppen abban a szobában tartózkodott, ahol nem sokkal később meg akarták erőszakolni Szilágyi István alelnök élettársát. Személye akár társtettesként is szóba jöhet az ügyben. Ezért az áldozat ellene is etikai vizsgálatot kért a pártban.

A beadványból az is kiderül, hogy Jakab Péter bizalmasa a kérdéses estén ugyancsak az eszméletlenségig lerészegedett. Olyannyira, hogy ápolásra szorult. Még az is felmerült, hogy alkoholmérgezés miatt mentőt kell hívni hozzá.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140222_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hogy javul-e az időjárás a hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713435616
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129064_auto_resized.png
hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122751_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136350_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem akárki vett röplabdapályát a Balassi Bálint Gimnázium tanulóinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27175_resized.jpg?avcount=1713435616
origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713435616
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713435616
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni