Botrány

A Jobbik-szexbotrány újabb fordulata: Az áldozatot többször is megfenyegették

Bors

Létrehozva: 2022.05.12.

Újabb információk birtokába jutott a Borsonline.

Jakab Péter mellett az erőszakos nemi közösülés áldozata. Többször is súlyosan megfenyegették. Balra mögöttük Potocskáné a Jobbik alelnöke. Miért nem szólal meg nőtársa védelmében?

A Bors információi szerint a megkezdődött nyomozás során máris újabb információk derültek ki a nagy vihart kavart jobbikos  nemi erőszak ügyében. Az áldozatot  megdöbbentő módon többen is megfenyegették, hogy ne merjen feljelentést tenni!  Ez adhat magyarázatot arra, hogy az erőszakos nemi közösülést elszenvedő hölgy miért csak jóval a történtek után mert a hatóságokhoz fordulni.

Korábban  már az is felmerült, hogy Jakab Péter legfőbb politikai szövetségese, a 91 fantomszervezetet alapító Földi István sajátos politikai játszma részeként "alkalmazta" a történeteket.  A pártelnök asszisztálásával politikai ellenlábasuknak, Szilágyi Istvánnak akartak üzenni élettársa megerőszakolásával, egy a szicíliai  maffiában szokásos kegyetlen módszert alkalmazva. Ezt bizonyíthatja a büntetőeljárásban, hogy Szilágyit mondvacsinált eszközökkel távol tartották a helyszíntől, hogy az előre kitervelt nemi erőszakra sor kerülhessen.

Ráadásul a legfrissebb információk szerint az áldozatot többször is megfenyegették, sőt fizikai erőszakot is "beígértek" neki, ha a történtekről bárkinek bármit elmondana. Amennyiben mindez bebizonyosodik már nemcsak a nemi erőszak, hanem zsarolás, fenyegetés miatt is bíróság előtt kell felelniük a Jobbik politikusainak. Az elkövetők, akik Földi István és Jakab Péter szűkebb környezetéhez tartoznak büntetőjogi kifejezéssel élve "súlyos hátrányokat helyeztek kilátásba, amelyek alkalmasak voltak arra, hogy a megfenyegetettben komoly félelmet keltsenek".

Ezek a fenyegetések, telefonhívások,  melyekre közvetlenül a nemi erőszak után került sor, azt is cáfolhatják, hogy Jakab Péter és a Jobbik más politikusai nem tudtak a bűncselekményről. Az üggyel kapcsolatos iratok azt is rögzítettek, hogy milyen alpári kifejezésekkel illetve próbálták megfélemlíteni az áldozatot. A Jobbik egyik neves politikusa  a hivatalos jegyzőkönyvek szerint szó szerint ezt mondta neki:

"Meg fogjuk b... ni a szádat, ha pofázni mersz..."

Miután az áldozat erre kinyomta a telefont, sorozatosan újabb hívásokkal próbálták megfélemlíteni. Jobbikos politikusok közvetlen hozzátartozói is részesei volta a sorozatos fenyegetéseknek. Többször is közölték az erőszakos nemi közösülést elszenvedő hölggyel, hogy "tönkreteszünk, ha bárkinek, bármi el mersz mondani."

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711701324
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090002_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711701324
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711701324
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!