Kontinens

Elképesztő, milyen felfedezésre jutottak a kutatók, valami van Magyarország alatt

Bors

Létrehozva: 2022.02.23.

Módosítva: 2022.02.23.

Fontos felfedezést tettek a paleontológusok.

Elképesztő felfedezést tettek francia, amerikai és török tudósok: Magyarország alatt is elterül egy eddig ismeretlen kontinens.

A földrészt Balkanatóliának nevezték el, utalva arra, hogy a mai Anatólia és a Balkán területén van – közölte az Earth Science Reviews márciusi száma. A paleontológusok abból indultak ki, hogy az eocén korszakban több millió évig Nyugat-Európa és Kelet-Ázsia különálló szárazföldet alkotott, különálló élővilággal.

Az európai erdőket a lófélék őseinek tekintett tapírszerű Palaeotheriidák lakták, eközben Ázsiát sokszínű emlősfauna jellemezte. Ezt követte 34 millió évvel ezelőtt egy Nagy Törésnek (Grande Coupure) nevezett esemény, amelynek során az eredetileg ázsiai emlősök elterjedtek a nyugati kontinensen, az őshonos fajok pedig kihaltak. A francia kutatók azonban különös ellentmondásba ütköztek a fosszíliák tanulmányozása során: kiderült, hogy a mai Balkán területét már jóval a törés előtt ázsiai emlősök népesítették be, sőt igen egzotikus élővilág élt ezen a területen a dél-amerikai eredetű erszényesektől az Afrikában honos vízilószerű emlősökig.

Ezekből arra következtettek, hogy ez a terület egykor önálló, elszigetelt földrajzi egység lehetett. Balkanatólia lényegében az eurázsiai kontinens eddig ismeretlen harmadik darabja, amely Európa, Ázsia és Afrika közé ékelődött. A kontinens már ötvenmillió évvel ezelőtt létezett, és egy 34 millió éve bekövetkezett tengerszintcsökkenés és jégkorszak kapcsolhatta össze Európával, elindítva a Nagy Törést.

Balkanatólia negyvenmillió éve, lent: Balkanatólia maFotó: Alexis Licht & Grégoire Métais / CRNS

Alexis Licht, a CNRS kutatója Törökországban egy ősi, orrszarvúszerű állat maradványait vizsgálva arra jutott, hogy Balkanatólia a kontinensek vándorlása során sok szempontból kedvezőbb ugródeszka lehetett az ázsiai faunának, mint a hegyekkel és sivatagokkal nehezített Közép-Ázsia. A kutatók kiemelték ugyanakkor, hogy nemcsak a Nagy Törés pontos történetével kapcsolatos tudásunk esetleges, de a balkanatóliai kontinens emlősmaradványok alapján feltételezett létezése is vita tárgya lehet.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142423_auto_resized.jpg
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713471910
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713471910
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092213_auto_resized.jpg
astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713471910
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713471910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze