HÁBORÚ

A magyar hősi halott katona özvegye: A férjem a békéért halt meg

Kóré Károly

Létrehozva: 2022.02.28.

Módosítva: 2022.02.28.

Megszólalt a Borsnak az ukrán-orosz háború magyar származású hősi halottjának felesége. A hadiözvegy maga jelentette be a közösségi profilján, hogy a tengerészként szolgáló Kis Sándor elesett a csatában.

Meghalt az ukrán-orosz háborúban egy magyar gyökerekkel is rendelkező kárpátaljai katona. A 29 éves Kis Sándor tengerész egy rakéta becsapódása következtében hunyt el. A Bors megtalálta a hősi halott özvegyét, Máriát, aki az elviselhetetlen fájdalma ellenére is készséggel nyilatkozott lapunknak. Mint elmondta: fontosnak tartja, hogy az egész világ megismerje Sándor történetét.

Mária tudja, férje azért áldozta életét, hogy két gyermeke békében nőhessen fel

– Az orosz megszállás alatt a Krím-félszigeten tartózkodott. Esküt nem tett. 10 éve teljesít szolgálatot az ukrán hadseregben. A terrorellenes alakulat tagja volt. Ocsakov városában tevékenykedett – mondta a Borsnak Mária. – A férjem a hivatásának tekintette a katonaságot. Az életét áldozta a hazáért.

– Néhány perccel a rakétatámadás előtt beszéltünk vele. Amikor a robbanás bekövetkezett, próbáltam Sándort telefonon hívni, de nem lehetett. Akkor még azt gondoltam, csak nincs térerő, neki nem eshetett semmi baja – fogalmazott az özvegy. Az asszonyt viszont nem hagyta nyugodni, hogy a hitvese egy ilyen ütközet után később sem jelentkezik nála, ezért felvette a kapcsolatot a hadsereggel.

– Megnézték a halottak nevét tartalmazó listát. Sándor nem szerepelt rajta. Beküldtek a sebesülteket ellátó kórházba. A sürgősségi osztályon nem kezelték a férjemet. Amikor ez kiderült, le kellett mennem a halottasházba. 12 elhunyt feküdt ott, köztük nők is. Megnéztem az élettelen testeket, és felfedeztem köztük Sándorét is. Az arca alig volt felismerhető, de a mellén levő névcímke sértetlen maradt. Így oszlott el minden kétségem. Az én férjem halt meg – csuklott el a hadiözvegy hangja. Mária hisz benne, hogy Sándor áldozata nem hiábavaló.

Kis Sándor a dél-ukrajnai Ocsakov városát védte, amikor életét vesztette

– Sándor a gyermekei békéjéért áldozta életét. Hiszem, nekem már nincs más feladatom, mint az, hogy megőrizzem az emlékét, és a két kisfiunk álmát megvalósítsam. György és Vaszelij örökké emlékezni fog az édesapjára. Erről gondoskodom – ígérte meg a gyászoló feleség, aki úgy érzi, soha senkit nem lesz képes úgy szeretni, mint Sándort.

– Büszke vagyok a férjemre! Hiszek a gyermekeim szép jövőjében, a jobb életében, ugyanakkor mérhetetlenül fáj, hogy a fiaink apa nélkül fognak felnőni. A háború tönkretette az életünket, és elvette a hitvesemet – mondta még Mária.

A katonaság volt az élete Fotó: UKRAINIAN NAVAL FORCES

Sándor szerette hazáját, és hitt benne, hogy tengerészként szebbé teheti a világot. A fiatal katona életében nagy törést jelentett, hogy mintegy hat évvel ezelőtt az édesapja eltűnt. Még azt sem tudni pontosan, hogy Oroszországba utazott vagy csak Kijevig jutott el. Hiába keresték, semmilyen életjelet nem adott magáról, és a mai napig nem került elő.

– Jó testvér volt, és remek apa. Csodás emlékeink maradnak róla – fogalmazott lapunknak szűkszavúan Angelika, Sándor testvére.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141575_auto_resized.jpg
origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27186_resized.jpg?avcount=1713449112
origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141417_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kétségbeesetten kéri a követők segítségét Hajdú Péter - ismét megtörtént

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139233_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A mai MCC-Brussels balhéhoz, mielőtt a kormánypropaganda csúcsra járatja a hazudozást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137825_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Utálja a magyar konyha egyik kedvenc fűszerét Gwyneth Paltrow

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138042_auto_resized.jpg
vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136039_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Az 5 legjobb cukkinifasírt, ha a húsos ételeket nem kívánod

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713449112
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713449112
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141335_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Belépés előtt is átvizsgálnak - szigorításokat jelentett be a Tesco

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2j4WjlDTByt1AELMJef6jQKpFHH6SgkBUQknDCgEnf4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjZDNlMjYzNjA2YzRiNGQ5MGFlOWJkZTQzNTE1YWIy.jpg
Politika

Hídpénzbotrány: Lassan kirajzolódik a pénz útja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül