Tragédia

Drámai részletek derültek ki a Tatabányán, jég alatt talált Róbert halála kapcsán

Létrehozva: 2022.01.28.

Jég alatt találták meg a mindenki által szeretett tatabányai tanárt, H. Róbertet. A férfit már egy hete keresték eltűntként, amikor a ruhái előkerültek a tatabányai tó mellett. Egyelőre senki nem tudja, pontosan hogyan vesztette életét, de információnk az idegenkezűséget kizárták.

Forrás: Pexels

Egy egész település, iskola, család és barátok gyászolják az 53 éves H. Róbertet, azt a középiskolai tanárt, akit egy hetes kitartó keresés után holtan találtak a tatabányai tavak egyikében. Róbert eltűnését még január 21-én jelentették be a zsaruknak, akik azonnal keresni kezdték a férfit, azonban az elhunyt aggódó szerettei több keresőcsoporthoz is eljuttatták a hírt. A Tatabányai 4x4 Terepjárós, Polgári Védelmi és Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai szerdán csatlakoztak be a kutatásba, több csapattal és hatalmas erővel kezdték meg a keresést, míg sajnálatos módon csütörtökre minden remény odaveszett: először a férfi ruháit találták meg a tatabányai tavak egyikénél, majd a vízben, a jég alá szorulva Róbert holttestét is.

Információink szerint a férfi tanárként dolgozott az egyik helyi szakközépiskolában, földrajzot és történelmet tanított, de több osztálynak az osztályfőnöke is volt.

Egyszerűen nem hiszem el, hogy ez történt, még képtelen vagyok felfogni. Tanított engem is korábban, csak a legnagyobb elismeréssel és szeretettel tudok rá gondolni, nagyon jó tanár volt – mesélte a Borsnak a férfi egyik volt diákja. – Mindig jókedvűen tanított, emellett kapható volt a viccelődésre, a mi osztályunkból mindenki szerette őt. Tegnap fel is csörgettük egymást, még senki nem tért magához a döbbenetből és a sokkból – mondta szomorúan.

H. Róbertet mindenki szerette, ledöbbentek diákjai, amikor megtudták, meghalt tanáruk Fotó: Police.hu

Róbert korábban Csornán tanított, ezután költözött Tatabányára és kezdte meg a munkát a helyi szakközépiskolában.

– Mély fájdalommal és megdöbbenéssel tudatjuk, hogy Kollégánk, Róbert tanár úr elhunyt. Emlékét megőrizzük! Lelked leljen megnyugvásra, az ég áldjon Téged, Tanár úr! – írta ki közösségi oldalán az intézmény. Egyelőre még nem lehet tudni, pontosan mi is történt a tanárral. Lapunk úgy tudja, nem történt idegenkezűség. Az viszont egyelőre nem lehet tudni, hogy mit keresett a vízben a férfi. Jeges fürdőre vágyott? Esetleg öngyilkosságot követett el?

A tatabányai erőmű tórendszerében találták meg a férfi holttestét Fotó: MTI

Nem volt rosszkedvű, mi legalábbis sosem láttuk rajta. Nem tudom elhinni, hogy ezt tette volna magával, azt kérdezgetjük magunktól, miért ment be abba a tóba ilyen hidegben – kérdezgették egymástól a diákjai és a férfi ismerősei – Nem tudjuk, mi történt, de reméljük, hogy a lelke békében nyugszik majd – mondták.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711715730
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082095_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711715730
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17059938_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711715730
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét