Borzalom

Sokkoló: Bezárta és megerőszakolta volt párját a miskolci férfi

Létrehozva: 2022.01.22.

Az áldozatnak valahogy sikerült megszöknie.

Fogva tartotta volt párját egy férfi Miskolcon. A nővel, aki terhes lett, az utcán találkoztak össze még január elején.

A férfi eleinte szép szóval próbálta kérlelni, hogy a 22 éves nő menjen vissza hozzá, ám ő hallani sem akart erről. Válaszul megrángatta, majd egy Miskolc szélén lévő házba zárta a nőt. A fogság alatt volt párját megverte, sőt, meg is erőszakolta. A várandós anyának végül két hét után sikerült megszöknie.

– 24 órán át velem volt, folyamatosan a felügyelete alatt voltam. A családomat nem értem el, nem tudtam nekik szólni - mesélte a drámai részleteket a nő a Tényeknek. Ugyan többször megpróbált megszökni, de nem járt sikerrel. Egyszer még a mentőket is kihívta, ám a férfi lemondta a riasztást. Két hét után azonban az egyik reggel az élettárs nem volt otthon, ráadásul még a telefonját is otthon felejtette.

Az ajtó be volt lakatolva, de a lakatban benne volt a kulcs. Ezt elfordítottam és így tudtam kiszabadulni. Rögtön szóltam édesanyámnak, hogy várjanak, mert jövök haza

- osztotta meg megkönnyebbülését a nő. A férfi megpróbált elbújni a rendőrök elől, de egy másik címen elfogták. A bíróság már le is tartóztatta. Szexuális erőszak és személyi szabadság megsértése miatt indult ellene eljárás.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147198_auto_resized.jpg
origo.hu

Megdöbbentő leleplezés Bécsben: megvan honnan pénzelik Magyar Pétert- videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27251_resized.jpg?avcount=1713630013
origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147246_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141312_auto_resized.jpg
vg.hu

Megszűnik egy közkedvelt tévécsatorna, már csak néhány hétig sugározza a műsorait

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139242_auto_resized.jpg
ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144270_auto_resized.jpg
vg.hu

Az izraeli hadsereg erősebb vagy az iráni?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27256_resized.jpg?avcount=1713630013
origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147064_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A szemétbe került krumpli mentheti meg a szarvasmarhák életét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713630013
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713630013
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713630013
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/PxjZ9F2sPI70UqFWvnitCE7p84fuU_mHHfmFiePqQUg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhNzIzM2QxZGE3MzQyYjA4MzI5ODU5YzQ2ODUxOTEy.jpg
Segítség

"Elvesztettük a reményt" - Nincs menekvés a szili romházból, mégis ott élnek Erzsébeték - Fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói