Találkozó

Órákon át egyeztetett Bajnaival egy londoni étteremben Márki-Zay

Létrehozva: 2022.01.28.

Módosítva: 2022.01.28.

A Városháza-ügy óta tudjuk, Bajnai a legfontosabb külföldi összekötő ember az ellenzék kampányában. A baloldal jelöltje vele találkozott az angol fővárosban.

Hosszasan egyeztetett egy londoni étteremben Bajnai és Márki-Zay

Forrás: Mandiner

Egy szemfüles Mandiner-olvasó készítette azt a fotót, amelyből kiderül, hogy Márki-Zay Péter Londonban egy étteremben találkozott Bajnai Gordonnal. A baloldal miniszterelnök-jelöltje és a korábbi, megszorításairól ismert kormányfő vacsorája hosszúra nyúlt, mintegy három órán keresztül ettek és beszélgettek. Ez is azt jelzi, hogy Márki-Zay kiruccanásának talán legfontosabb indoka az volt, hogy találkozhasson Bajnaival, hiszen a fórumára mindössze két órát szánt.

Bajnai az elmúlt hónapokban belekeveredett a Városháza-botrányba. Az Anonymus által nyilvánosságra hozott egyik hangfelvételen azt mondja az ügy egyik főszereplője, Gansperger Gyula – aki nagyon régóta ismeri az egykori kormányfőt, harcostársak voltak –, hogy „Magyarországon alapvetően

az egész ellenzék mozgása mögött, ugye én azt gondolom, a külföldi erők és finanszírozók állnak.

(…) Ugye, egyik része a Soros-birodalom, fogalmazzunk így. A másik része, azok a nagytőkés csoportok, Németország, Egyesült Államok főleg, akik itt szeretnék, hogyha befolyással rendelkeznének. Én azt gondolom, hogy ezeknek az embere a Gordon.”

A Bajnaival való találkozó egyébként nem szerepelt Márki-Zay nyilvános programjában, így, ha olvasónk nem jár éppen ugyanabban az étteremben, ahol a Városháza-ügy óta Magyarországon alig mutatkozó Bajnai és a baloldal jelöltje egyeztetett, akkor a nyilvánosság nem értesülhetett volna a megbeszélésről.

Úgy tudni, Bajnai a Városháza-botrány óta szándékosan kerüli a magyar nyilvánosságot, csak a háttérből segíti a baloldal kampányát. A volt kormányfő feladata az informális tanácsadás mellett a külföldi kapcsolatok és pénzek becsatornázása. Életvitelszerűen nem is tartózkodik Magyarországon, a Városháza-ügy óta legalábbis nem tűnt fel itthon.

(Mandiner)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139038_auto_resized.jpg
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713485111
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138931_auto_resized.jpg
vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138042_auto_resized.jpg
vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713485111
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713485111
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713485111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze