Havazás

Kiadták a riasztást: Ezeket a megyéket borítja be mindjárt a hó

Létrehozva: 2022.01.22.

Többfelé havazásra, hófúvásra figyelmeztetnek.

Forrás: Pexels

Több megyében is havazásra, hófúvásra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat. 

A közútkezelő azt kéri, mindenki tájékozódjon az útviszonyokról, és csak a téli közlekedésre felkészített járművekkel induljon el.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombat reggel az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint Fejér, Győr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém megyére a további havazás miatt elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

Emellett Budapestre, Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas és Veszprém megyére a hófúvás veszélye miatt adtak ki szintén elsőfokú figyelmeztetést.

Mint kiemelték: a déli órákig a Dunántúlon, a Duna vonalában, Bács-Kiskun nyugati, délnyugati részein több centiméter hó várható. 

Öt centimétert meghaladó friss hóréteg elsősorban a Dunántúl középső és nyugati területein, a Dunántúli-középhegységben valószínű, itt helyenként 8-10 centiméter körüli hó is hullhat.

Felhívták a figyelmet, hogy az élénk, erős északnyugati szél hordhatja a havat. Hófúvásos útszakaszok elsősorban a Dunántúli-középhegység térségében fordulhatnak elő.

A meteorológiai szolgálat azt írta: napközben nyugat és dél felé visszaszorulva fokozatosan szűnik meg a havazás, ugyanakkor északkeleten (Borsod, Szabolcs, Hajdú) délután, kora este hózáporok várhatók, lokálisan pár centiméter hóval. Zemplén, Szabolcs térségében az erős északi, északnyugati szél délutántól szintén helyenként hófúvást eredményezhet.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleményében azt írta: a folyamatos közlekedés feltételeinek biztosítása érdekében előfordulhat, hogy biztonsági okokból egyes útszakaszokon a 7,5 tonnánál nehezebb járművek mozgását is korlátozzák majd, megelőzve az esetleges baleseteket és az azzal járó torlódásokat, hogy a közútkezelő gépei is folyamatosan tudjanak majd dolgozni.

A szakemberek felhívták a figyelmet arra is, hogy folyamatos munkavégzésük mellett is, amíg az erősebb széllökések nem csillapodnak, több útszakaszon időszakosan télies útviszonyok mellett közlekedhetnek majd az autósok, mivel a burkolatról letakarított havat a viharos szél percek alatt visszahordhatja az úttestre.

Azt is megjegyezték, hogy már 30-40 kilométer/órás széllökések felett a hófogó rácsok is csak kisebb mértékben tudják tompítani a hóátfúvást, mivel az erős szél nyomán azok is megtelnek hóval, ezért a friss havat is át tudja fújni rajtuk egy-egy erősebb széllökés. Így a hóeltakarítás után is szinte rögtön újra havas lehet a burkolat, mindaddig, amíg a szél nem áll el vagy nem mérséklődik. A hófúvással érintett területeken található közutas mérnökségeknél ezért hómarókat is beüzemelnek - közölték.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136247_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713486617
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138652_auto_resized.png
metropol.hu

Szégyen: Karácsony Gergely az első főpolgármester, aki azzal kampányol, hogy végre takaríttat...

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142390_auto_resized.png
hirtv.hu

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713486617
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142105_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713486617
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713486617
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130674_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mindenkit megdöbbentettek G.w.M-ék legújabb babás fotójukkal: "ikrek"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze