Bocsánatkérés

Keresztény Értelmiségiek Szövetsége: Karácsony Gergely kérjen bocsánatot!

Létrehozva: 2022.01.27.

Minden jóérzésű, a másik hitét és vallását tiszteletben tartó ember nevében bocsánatkérésre szólítja fel Karácsony Gergely főpolgármestert a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ).

A szervezet csütörtöki, az MTI-nek megküldött közleményében azt írta, megdöbbentők Karácsony Gergely szavai, aki a Magyar Zene Háza átadásáról beszélve a szenteltvíztartót méltatlan és blaszfémikus kontextusba helyezte egy rádióinterjúban.

A víz a keresztények egyik fontos szimbóluma Jézus Krisztus Jordán­ban való megkeresztelkedése óta, ezért is botránkoztatott meg sokakat hasonlatával a főpolgármester

– írta a KÉSZ.

Hozzátették: amint azt többször is hangsúlyozták, olyan országban és fővárosban szeretnének élni, "ahol mindenki, a politikusok és a városvezetők is elfogadják, tetteikben és szavaikban pedig meg is mutatják a másik ember iránti tiszteletet", és ez a vallási és hitbeli meggyőződésre és annak szimbólumaira is vonatkozik.

„Szomorúan tapasztaljuk, hogy miközben bizonyos kisebbségek jogai kiemelt védelemben részesülnek, addig egyes közösségek, legtöbbször a keresztények kigúnyolása megengedett. A krisztusi ember tiszteletben tartja mások meggyőződését, ugyanakkor elvárja, hogy senki ne gyalázza meg mindazt, ami számára szent és értékkel bír” – jegyezték meg.

Kiemelték: a főpolgármester még egy szekularizált társadalomban sem engedheti meg magának, hogy bántó hasonlatokkal éljen, "ráadásul egy liberális szellemiségére büszke politikus mindezzel a saját hitelességét és alkalmasságát teszi megkérdőjelezhetővé". A szavazópolgárok joggal várják el a főpolgármestertől, hogy szavai átgondoltak, nyilatkozatai megfontoltak legyenek - írták.

A szervezet ezért minden jóérzésű, a másik hitét és vallását tiszteletben tartó ember nevében bocsánatkérésre szólítja fel Karácsony Gergelyt.

A főpolgármester egy interjúban a Magyar Zene Házával kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a 21. században "egy parkban építkezni olyan, mint belepisilni a szenteltvíztartóba egy templomban, ami talán belefér, csak tönkreteszi azt, amiért ott vagyunk". A főpolgármester kijelentése a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén is szóba került, ott Karácsony Gergely megismételte: elvi alapon ellenez minden olyan építkezést, amely zöldterületen folyik, majd többször kiemelte, hogy értékelése szerint a Városliget százéves platánfái "nagyobb értéket képviselnek, mint bármilyen emberi alkotás".

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088809_auto_resized.png
origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711670417
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091973_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089235_auto_resized.jpg
ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711670417
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711670417
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei