Krimi

Itt ölt Soós Lajos: Szellemlátót hívott az édesanya, amikor beköltözött a sorozatgyilkos házába

Létrehozva: 2022.01.28.

Még spirituális szakembert is hívtak Soós Lajos, az egykori többszörös gyilkos vecsési házához, hogy vizsgálja meg: kísértetjárta-e a hely, mivel áldozatai közül volt, akit ott ásott el. Az ingatlanban jelenleg egy háromgyermekes család él.

Soós Lajos 1963-1979 között 4 emberrel is különös kegyetlenséggel végzett: áldozatai között volt rendőr, pénzügyőr, özvegyasszony, sőt egy boldog apa is, ki éppen harmadik gyermekének születését ünnepelte. A sors fintora, hogy a gyilkos 1980-as kivégzése után hátrahagyott vecsési házában ma egy ugyancsak három gyermekes család él – ahol a boldog apuka és persze anyuka nemrég adott életet harmadik gyermeküknek.

A ház utcafronti része. Piaci áron árulták tulajdonosai az ingatlant

Tavaly érkezett a család

A Bors munkatársai nemrég felkeresték az egykori, rettegett bűnöző házát. A szomszéd asszony készségesen nyilatkozott a telkük mellett álló ingatlanról: elmondta, hogy a háznak jelenleg friss tulajdonosai vannak, akik tavaly tavasszal vásárolták meg új otthonukat. Az épületet a korábbi lakó újította fel, majd miután eladta az újaknak, Ócsára költözött. 

– Itt a Soós óta már 3-4 család is lakott, most ők a legújabbak – mesélte Julika.

Félt a kiszabadult társtól

–  Márta néninek hívták Soós Lajos édesanyját, ő is ebben a házban lakott, de egész életében félt fia egykori tettestársától, Németh Istvántól (szerk.: vele együtt tervelték ki és hajtották végre a rendőrgyilkosságot). Elfogásakor a férfi még csak 19 éves volt, így ifjúkora miatt megúszta a kötelet  – folytatta Julika néni, hozzátéve, hogy Soós édesanyja ezért adott túl a házon, elköltözött.

– Jóban voltunk az öreglánnyal, de azóta már nem tudok róla semmit – szabadkozott Julika.

Soós anyja után egy pesti család vásárolta meg az ingatlant, a férj azonban hamarosan rákos megbetegedésben elhunyt. Az özvegy feleség elköltözött, lánya azonban továbbra is itt élt, majd ő is itt hagyta a házat és Üllőn talált új otthonra. Habár Soós Lajos házának udvarán ásta el az általa lefejezett pénzügyőrt, a településen élő Julika elmondása szerint senki sem tartott igazán az épület múltjától – ők is csak a gyilkos lefülelése után költöztek a szomszédba.

Disznóólban temette el a holttestet

– Volt egy disznóól a telek végében. Én úgy tudom, hogy Soós az alatt ásta el a pénzügyőr holttestét – mindezt az új tulaj, a 31 éves Szandra mesélte, aki férjével együtt lebontatta a régi tákolmányt. Ő az a fiatalasszony, aki nemrégiben harmadik lánygyermekét szülte meg a hírhedt házba.

– Meglehetősen spirituális beállítottságú vagyok, ezért természetesen szakemberrel is felmérettem az ingatlant – jelentette ki a határozott hölgy. Szandra az útmutatások szerint papírra vetette új otthonuk alaprajzát, melyet tanulmányozva a szakértő hamar meg is nyugtatta őt: itt nincsenek szellemek, vagyis az új lakóknak szerencséje volt a vásárlással. Az édesanya kérdésünkre azt is elmondta, hogy hiába az ingatlant körüllengő baljós hírverés: férjével abszolút piaci körülmények között jutottak a házhoz, vagyis azt egy pillanatig sem hirdették nyomott áron a korábbi tulajdonosok.

Véres életút az akasztásig

Soós Lajos Tiszaörsön született, 5 általánost végzett.

* 1963 júliusa. Egy betörés után a Dunába lökte úszni nem tudó ismerősét.

*  1968 május. Egy pénzügyőrrel végzett Vecsésen.

* 1972-ben egy özvegyasszonyt ölt meg és rabolt ki.

*  1979. júniusa. Vecsésen ölt meg pénzéért egy férfit.

* 1979. júliusa. Két társával kioltotta Gyulai Károly főtörzsőrmester életét.

* A 37 éves Soós Lajost és társát halálra ítélték és 1980. október 1-jén felakasztották. A harmadik tettes, Németh István 2000-ben feltételesen szabadult, majd később ismét börtönbe került. Tőle tartott Soós édesanyja.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141981_auto_resized.jpg
origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713513912
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713513912
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713513912
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713513912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült