Cuki

Imádnivaló: Így készül az iskolára a kis SMA-s Zente

Létrehozva: 2022.01.27.

Györök Zente az a kisfiú, akinek huncut mosolyától bárki elolvadna. Persze ez nem minden, hiszen a gyermek minden erejével küzd és harcol azért, hogy egyszer teljes életet élhessen majd. Ehhez nagyon jó úton halad, mióta a Zolgensma nevű gyógyszert megkapta, szülei pedig minden apró lépését támogatják.

A kisfiúnak létrehozott közösségi oldalon, ahol a fejlődését lehet követni, édesanyja újabb poszttal jelentkezett, melyben arról ír, hogy Zentének, azon túl, hogy szinte semmilyen mozgásra nem volt képes korábban – mint minden SMA-betegnek – jelentős kéz- és nyelvremegéssel is meg kellett küzdenie. Ez a betegség egyik sajátossága a sok közül, de amikor nagy a baj, ezek a dolgok másodlagosak. Ma már csak akkor remeg a gyermek keze, ha nagyon fáradt.

„Eddig, mint láttátok, fejlesztés téren főként a nagy mozgásokat céloztuk meg, de persze közben mindig próbáltam picit a finommotorikát fejlesztő játékokra is fókuszálni. Zente lassan 4 éves lesz, és bár még van 2,5 év az iskoláig, már most nagyon fontos kicsit nagyobb hangsúlyt fektetni a dologra. Okos kisfiú, és nem szeretném, ha az írni tanulás kudarc lenne számára! Ez akár el is veheti a kedvét a sulitól, ahová viszont kb. 20 évig akkor is járnia kell” – magyarázza posztjában az édesanya. „Jár külön fejlesztésre (ergoterápia), mi pedig itthon sokat színezünk, gyurmázuk, pötyizünk, tésztát gyúrunk, segít főzni, van néhány 'matatós' játéka, meg persze sok-sok puzzle, de ez utóbbit már eléggé unja szegény” – tette hozzá az anyuka, aki építős fakockás játékkal is meglepte már a kisfiát.

„Egyébként most tényleg jó is, mert itthon vagyunk. A mi ovinkat is elérte a Covid. Csoda, hogy az elmúlt 2 év alatt most először. Zente és mi is jól vagyunk! Viszont a februári vizsgálatok miatt most jobb nekünk itthon, nem kockáztatunk, inkább kockázunk... együtt...” – zárja sorait az édesanya.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147199_auto_resized.jpg
origo.hu

Soha nem látott csata: összecsapott a Föld két leghalálosabb állata

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713619511
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144892_auto_resized.png
metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142641_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor régóta példátlan lépésre szánta el magát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143293_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713619511
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713619511
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713619511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713619511
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban