Bűncselekmény

Filmbe illő rablás Zuglóban: megkötözték a biztonsági őrt, majd vitték az 52 milliós szajrét

Bors

Létrehozva: 2022.01.28.

Filmbe illő rablás, megkötözték a biztonsági őrt, majd elkötötték a kamiont, rajta több mint 50 millió forintnyi réz hulladékkal.

A filmbe illő esettel kapcsolatban a napokban emelt vádat a Fővárosi Főügyészség. A rablást a zuglói, szállítmányozási cég 57 éves kamionsofőrje eszelte ki, és 4 másik emberrel végre is hajtotta még 2011-ben. A banda 23,5 tonna rézhulladékot zsákmányolt, ami a vontatóval és pótkocsival együtt akkor 52 millió forintot ért.

Mivel a kamionsofőr férfi mindennel tisztában volt, felkészülve érkeztek a zuglói telephelyre 2011 áprilisában. Tudták, hol vannak a slusszkulcsok, hogy mennyire őrzött a telephely, és kifejezetten akkorra tervezték a rablást, amikor – a kora miatt - legsebezhetőbb őr van szolgálatban.

A rablás éjjelén maszkban és kesztyűben ketten átmásztak a telephely kerítésén, lekapcsolták a kutyákat, berúgták a biztonsági őr fülkéjének ajtaját, és székhez kötözték a férfit.

Itt akadt egy kis probléma a tervvel, de megoldották, ugyanis lemerült a kamion aksija, így kénytelenek voltak kicserélni azt. Ezután viszont sikerült meglépniük a szállítmánnyal. Mivel azt is tudták, hogy a kamionban van GPS, így a M1-es autópálya zsámbéki lehajtójának közelében vontatót cseréltek. Ezután a lopott rezet egy cecei tanyára vitték el, ahol néhány napig tárolták, majd

 egy budapesti, IV. kerületi MÉH telepen adták el, 20 millió forintért. Az összeget egyenlően osztották el.

A rendőrség hosszas, majd 10 éven át tartó nyomozás után fogta el mindannyiukat. 2014-ben G. Gábort sikerült azonosítaniuk a kamionban hagyott nyomai alapján, ő azóta is fegyházbüntetését tölti, ám nem vallott társai ellen.

2020-ban pedig G. Gábor két társa mellett a rendőrök megtalálták a tippadót is. Az 56 éves K. Istvánt szeptember 21-én, a 44 éves T. Györgyöt és a 47 éves Cs. Zsoltot – akikkel G. Gábor betört a telephelyre – szeptember 24-én hallgatták ki rablás bűntett miatt gyanúsítottként.

A Fővárosi Főügyészség különösen nagy értékre elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat, amelynek az 57 éves férfi a felbujtója, a 45 és 49 éves férfi pedig tettese. A negyedik, 48 éves vádlott a pótkocsi és rézhulladék elrejtésében és későbbi elidegenítésében működött közre, vele szemben pénzmosás a vád. A főügyészség fegyház-, illetve börtönbüntetés kiszabását, pénzbüntetést, valamint vagyonelkobzást is indítványozott velük szemben.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146440_auto_resized.jpg
origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27251_resized.jpg?avcount=1713630313
origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147221_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nahát, egy merő örömhír ez a TISZA-lista – nagyon köszönjük, Magyar Péter úr!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143768_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147292_auto_resized.jpg
hirtv.hu

„Megb@szlak és megöllek!” - ismét lecsapott a dorogi rém

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27256_resized.jpg?avcount=1713630313
origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144703_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713630313
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713630313
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713630313
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/PxjZ9F2sPI70UqFWvnitCE7p84fuU_mHHfmFiePqQUg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhNzIzM2QxZGE3MzQyYjA4MzI5ODU5YzQ2ODUxOTEy.jpg
Segítség

"Elvesztettük a reményt" - Nincs menekvés a szili romházból, mégis ott élnek Erzsébeték - Fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói