Világvége

Kiderült: ekkor robban fel a Nap és pusztítja el a Naprendszert

Létrehozva: 2022.01.21.

Módosítva: 2022.01.21.

Mondanunk sem kell, ez a Föld végét is jelenti.

Forrás: Pexels

A Nap felrobban, elpusztítva ezzel nem csak bolygónkat, de az egész Naprendszert – mindezt nem egy magát időutazónak beállító őrült vagy egy összeesküvéselmélet-hívő állítja, hanem a legnagyobb szaktekintélyek. Sőt: azt is elárulták, mikor és pontosan miképp fog mindez bekövetkezni.

Ekkor jön el a vég

Szerencsére nem kell még aggódnunk, a Nap kifejezetten fiatal égitestnek számít. A szakértők számításai szerint jelenlegi formájában ötmilliárd évet bír ki, ezt követően azonban olyan drasztikus változások következnek be, amely alapján kijelenthető: a ma ismert Nap (és vele az egész naprendszer) megszűnik létezni.

Így pusztulunk el

Tehát mi is történik majd ötmilliárd év múlva? A Nap felemészti a saját magját, melynek következtében instabillá válik és a külső rétegei drasztikus terjedésnek indulnak. Először a Merkúrt és a Vénuszt nyeli el, de a többi bolygó sem ússza meg a pusztulást. A Föld mágneses mezeje megszűnik, ami a légkör (és így minden földi élet) pusztulásával jár. "Szerencsére" ezt az emberiség a tudósok szerint már nem fogja megérni. Elméleteik szerint ugyanis egymilliárd év múlva a bolygó óceánjai elpárolognak a felmelegedés miatt, emellett 10 százalékkal világosabb is lesz – részletezi a BGR tudomány-rovata.

https://cdn.borsonline.hu/2021/12/CYewLkQkoBZOYwXd00T8sxVuaAeBQclglTZ7x7aaSM0/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ3YWNlNmNkMDY0OTQwNmQ5ZjhkMTViYTAxYWM2ZDk0.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Hamarosan összeomlik a civilizáció, így kerülhetjük el a katasztrófát

A világ leggazdagabb embere aggasztó jövőképet festett.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143678_auto_resized.jpg
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713550211
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713550211
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713550211
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól