Gyász

Egy ország szorított érte: Elvesztette élete csatáját Csollány Szilveszter

Létrehozva: 2022.01.25.

Ötvenegy esztendős korában elhunyt Csollány Szilveszter olimpiai bajnok tornász

2022. január 24-én 51 éves korában elhunyt Csollány Szilveszter, a ’90-es évek legismertebb magyar tornásza, olimpiai, világ- és Európa-bajnok sportoló. December 6-án került napvilágra, hogy intenzív osztályra szállították Sydney 51 éves olimpiai bajnokát. A tornász még november elején kapta el a koronavírust, aztán két hét után annyira rosszul lett, hogy mentővel Sopronból az egyik budapesti kórházba, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe szállították. 

Hiába imádkozott érte egy emberként az ország szervezete sajnos végül feladta a küzdelmet. Az olimpikon 53 napig küzdött, de végül hétfőn elvesztette élte csatáját.

Csollány Szilveszter 1970. április 13-án született Sopronban. Tízévesen lett a Rába ETO sportolója, 1986-tól pedig az Újpesti Dózsában tornászott, ekkor lett tagja a válogatott keretnek is.

Első felnőtt sikerét az 1990-es lausanne-i Európa-bajnokságon érte el, ahol gyűrűn bronzérmet szerzett. Két évvel később a barcelonai olimpián kilencedik lett a csapattal és egyéni összetettben, gyűrűn a hatodik, lólengésben a hetedik helyen zárt. 

Ugyanebben az évben a párizsi világbajnokságon gyűrűn ezüst-, a budapesti Eb-n bronzérmet szerzett. Az atlantai olimpián már ezüstérmet akasztottak a nyakába, az 1998-as szentpétervári Eb-n végre felállhatott a dobogó legfelső fokára. A tornász 2000-ben Sydneyben gyűrűn nyert olimpiai bajnoki címet.

Csollány Szilveszter hét alkalommal volt az év magyar tornásza (1996 és 2002 között minden évben), kétszer az év magyar sportolója. 2003-ban vonult vissza a versenyektől. Később edzősködött, 2020-ban pedig az Exatlon Hungary második évadának Bajnokok csapatában bizonyított.

Csollány Szilveszter nyíltan oltásellenes volt, közösségi oldalán több ehhez kapcsolódó posztot megosztott, és nem akarta felvenni a vakcinát. Végül ausztriai munkája miatt kötelező volt számára a védettség megszerzése, de túl későn vette fel az oltást. Dr. Letoha Tamás kutatóorvos a közösségi oldalán elmondta, a család orvosa arról tájékoztatta őt, hogy Csollány két héttel azelőtt, hogy kórházba került, Janssent kapott.

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132040_auto_resized.jpg
origo.hu

Filmre vettek egy imádkozó sáskát, de ami utána jött, arra senki sem volt felkészülve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27107_resized.jpg?avcount=1713249912
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

7 isteni finom sós palacsinta, amit imádni fog a család

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124933_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Ha utánvéttel rendeli meg a csomagjait, jobb, ha szemmel tartja a futárt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27100_resized.jpg?avcount=1713249912
origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17117288_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Így lesz csodásan dús a leander - íme az olasz trükk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133406_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132650_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Hiába kiabáltam, hogy állítsák meg" – piroson tekert át a hároméves kecskeméti kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132913_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában