Zimankó

Egy hónapja fagyoskodik tíz vásárhelyi család: se meleg víz, se fűtés

Bors

Létrehozva: 2022.01.22.

10-12 fok – ennyit mutat csupán a hőmérő abban a hódmezővásárhelyi társasházban, ahol gázszivárgás, és a gázvezetékek cseréje miatt sem fűtés, sem meleg víz nincs, idestova egy hónapja. Vannak, akik rokonokhoz költöztek, más villanyradiátorral, rezsóval, hősugárzóval próbálja átvészelni a kutyahideget.

Forrás: Bors

Az elmúlt évekhez képest sokkal keményebb arcát mutatja a tél hazánkban, különösen igaz ez a Dél-alföldre, ahol hetek óta nem ritka éjszakánként a -10 fok sem, de nappal is alig kúszik a hőmérő szála 0 fok fölé. Ebben a zord időjárásban különösen kemény megpróbáltatások elé állította a sors azokat a családokat, akik Hódmezővásárhelyen, egy társasházban immár egy hónapja kénytelenek fűtés, és meleg víz nélkül tengetni a mindennapjaikat. 

Gázszagot éreztek a lakók, így kezdődött

– Gázszagot éreztem az óránál. A gyerekek mondták, hogy be kell jelenteni, mert ebből még nagy baj is lehet. Több szakember is vizsgálódott, majd a szegedi központból is érkeztek gázosok, végül kikapcsolták minden lakásban a gázt – mesélte el a Délmagyarországnak a másodikon lakó Szilágyi Klára, aki most a két szobáját villanyradiátorral és ventilátorral próbálja fűteni, de mint mondja, éjszakára nem meri bekapcsolva hagyni, mert egyrészt fél, hogy felgyullad valami, másrészt előre tart a megemelkedett áramszámlától is. A lap munkatársa meglátogatta az első emeleten lakó Muladi Jánosnét is, aki több réteg ruhában beöltözve fogadta. A konyhájában, ahol máskor 23-24 Celsius fokot mutat a hőmérő, most alig kúszik fel 11-re, egyébként mivel gáz híján főzni sem tudnak, vettek egy rezsót.

Muladi Jánosné gáz híján főzni sem tud, így rezsót használ Fotó: Délmagyarország

Már előre rettegnek a villanyszámlától

Halász Jánosnéék mondhatni kivételes helyzetben vannak: igaz, lánya négy gyermekével együtt heten élnek az aprócska lakásban, ám mivel Sáráéknál légkondicionáló ugyancsak működik, a szerkezettel fűteni is tudnak – persze ez majd a hamarosan érkező villanyszámlán is meglátszik majd. – Ezzel egészítjük ki a villanyradiátort, de már most rettegünk: december 17-e óta ugyanis 1800 kW-os fogyasztásnál tartunk – mesélte szomorúan az otthon betegeskedő unokáival összebújva didergő nagymama.

 Halász Jánosné Sára és unokája, Márk a kis lakásukban próbálja átvészelni a telet Fotó: Bors/Móricz István

Rokonoknál fürdenek, villanyrezsót használnak

Pedig még közel sincs vége a fagyoskodásnak – igaz, ottlétünkkor már nagyban folyt a munka a társasház alagsorában. A gázórákat leszerelték, a kötések azóta újak, sőt már a fővezetéket is kicserélték, azonban a nyomáspróba, illetve a gázórák visszaszerelése még hátra van. – A mérőeszköz leszerelése minden lakónak közel 23 ezer forintjába kerül, azt a számlát már kiküldték, de gondolom, a visszaszerelés sem lesz olcsóbb – ecsetelte a helyzetüket kétségbeejtőnek nevező Sára, aki addig is, míg nem lesz újra gáz a lakásban, ma is a rokonoknál fürdik majd. A gyerekek számára továbbra is azon a villanyrezsón melegíti majd a vizet, amin immáron ötödik hete főz – nem csoda, hogy nem jön mosoly az arcára.

A rendszer éppen helyreállítás alatt áll Fotó: Bors/Móricz István 

A 82 éves Erzsébet nagyon fázik, beteg is lett

A 82 éves édesanyjával élő Erikáéknál még most is áll a fa, az asszonyokat meglehetősen fagyos emlékek fűzik majd 2021 karácsonyához. – Mi már hetek óta lavorban mosakszunk, amihez a konyhában melegítjük a vizet egy kis villanybojlerrel – magyarázta Erika a takaros, ottjártunkkor mindössze 12 fokos helyiségben. A hölgy anyja, Erzsébet ráadásul korából adódóan többnyire nyitott szájjal alussza át az éjszakát, ami reggelente rendre megbosszulja magát: – Mindig fájós torokkal ébredek – tette hozzá az idős asszony.

Koch Erika hetek óta mostoha körülmények között él édesanyjával Fotó: Bors/Móricz István

„Ez már a Márki-Zay -féle rezsicsökkentés?”

A társasház lakói közül többen felkeresték a helyi önkormányzatot az elmúlt időszakban, ám egészen idáig nem kaptak érdemleges választ, hogy tudnak-e segíteni. Az ügy kapcsán többen fel is háborodtak - írja a Ripost, ahol kommenteket is szemléztek: „Ez már a Márki-Zay-féle rezsicsökkentés?” - utaltak a város polgármesterének nemrég tett kijelentésére: „Kevesebb vizet, áramot, gázt kell használni”, ha rezsit akarunk csökkenteni. A sajtónyilvánosság azonban úgy tűnik, még ha egy hónap után is de hatott: munkatársunk ottjártakor már arról kaptunk tájékoztatást a lakóktól, hogy egy kérdőívet kell kitölteniük, beadniuk, és utána vélhetően számíthatnak némi anyagi segítségre. 

A szolgáltató nem tehetett mást

A Délmagyarország megkereste az illetékes szolgáltatót, az MVM Égáz-Dégáz Zrt.-t is az ügyben. A társaság válaszában kiemelte: az említett helyszínen megállapították, hogy a gázvezeték szivárog, ezért a társaság a törvényi előírások szerint kizárták a társasházat a szolgáltatásból. A telekhatáron belüli földgáz rendszerek üzemképes és biztonságos állapotban tartására az ingatlan tulajdonosa – mint a gázfelhasználó rendszer tulajdonosa – kötelezett a törvényi előírások alapján. Amint megtörténik a társasház részéről a hálózat biztonságossá tétele, a társaság azonnal, soron kívül intézi a műszaki felülvizsgálatot. Ezt követően tudják visszakapcsolni a társasházat a gázszolgáltatásba – részletezte a cég.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088809_auto_resized.png
origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711636218
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088380_auto_resized.jpg
vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082658_auto_resized.jpg
life.hu

Négy csillagjegy szülöttei úgy bánnak az édesanyjukkal, mint egy királynővel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086128_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711636218
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711636218
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány