Tragédia

Dráma: holtan esett össze az iskolában a hétéves kisfiú

Létrehozva: 2022.01.19.

Módosítva: 2022.01.19.

Váratlan tragédiával ért véget egy tanítási nap.

Patryk Milner az első tanítási órán lett rosszul, majd magatehetetlenül feküdt a földön cheshire-i iskolában. A tanárnő rögtön a segítségére sietett, és minden tudását bevetve küzdött a diák életéért, aminek köszönhetően sikerült újraélesztenie. A mentősök eszméletlen állapotban szállították a Patrykot a Leighton kórházba, majd onnan az Alder Hey Gyermekkórházba, ahol sikerült újraindítani a kisfiú keringését.

Patryk szíve azonban 40 perce leállt, és az agyában okozott károsodás olyan súlyos volt, hogy az átszállítás után 36 órával a kórházban elhunyt.

„Épphogy befejeztük az első órát, és megkértem a gyerekeket, hogy csomagoljanak el. Patryk áthajolt az asztalon, és kinyújtotta a karját. Megkérdeztem, hogy szüksége van-e segítségre, de nem válaszolt. Észrevettem, hogy remeg. Többször kérdeztem, hogy jól van-e, de nem válaszolt. Odamentem hozzá, a mellkasára tettem a kezem, és éreztem, hogy a szíve dobog ”- emlékezett vissza a tragikus tanítási napra a tanárnő. 

A tragédia még szeptemberben történt, a halottkém vizsgálatát azonban most hozták nyilvánosságra. miszerint szívmegállás okozta Patryk halálát.

Amikor reggel elvittem az iskolában, úgy tűnt, jól van, semmi jele nem volt, hogy aggódjak. Szívszorító ami történt, erre nem lehet felkészülni - nyilatkozta Patryk édesanyja. 

A gyászoló szülők felajánlották a kisfiú szerveit, ezzel három beteg gyermeknek adtak esélyt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713571812
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713571812
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132288_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713571812
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713571812
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145447_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109901_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szomorú: nem vált valóra Diana hercegné utolsó kívánsága

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól