Válás

Csuti őszinte vallomása: „Védeni szeretném a volt feleségemet”

Létrehozva: 2022.01.21.

Az utóbbi időben Kulcsár Edina és Szabó András Csuti válásával van tele a hazai sajtó.

Szabó András Csuti és Kulcsár Edina múlt héten jelentette be, hogy házasságuk zátonyra futott, hiába próbálták megmenteni, a látszólag tökéletesnek tűnt életük. Bár a közösségi oldalaik alapján úgy tűnt, az egykori szépségkirálynő és az üzletember tökéletes harmóniában élt egymás mellett, kapcsolatukat több dolog is próbára tette az utóbbi időben. 

Csuti  Palik Lászlónak mesélt a nehéz hetekről, arról, hogy feleségével, Kulcsár Edinával még nem is tisztáztak mindent.

„Az ünnepi időszak volt, amikor ez a döntés született. (...) Nagyon sok dolog van, amin lehetett volna változtatni, de sajnos olyanok is történtek, amiken már nem lehet. Elképesztően fáj. Nem is vagyok benne biztos, hogy erre van megfelelő szó. Biztos vannak ennél sokkal fájóbb dolgok egy ember életében, de én még ilyen szintű ürességet, mélyről jövő, gyomorkitépő dolgot nem éreztem” – válaszolt Palik László kérdésére Csuti, aki úgy érzi, hogy a nehezén már túl van, fel tudott állni.

Csuti Úgy érzi, kiütötték KO-val, mint egy bokszolót, de megpróbál jó apa lenni, a barátai segítettek neki a nehéz időszakban.

„Büszke vagyok magamra, hogy ebből felálltam. Eddig nem volt ilyen tapasztalásom. Ráadásul nem is nagyon tudtam beszélni erről senkinek, ugyanis védeni szerettem volna, és szeretném is a volt feleségemet. Ezért inkább saját magamban tettem fel a kérdéseket, és próbáltam őket megválaszolni úgy, hogy egyébként még mi ketten sem ültünk le az Edinával átbeszélni a dolgot. Olyan két hétben voltam, hogy ilyen két hét nincs...” – tette hozzá Csuti.

Palik szerint ő maga vitte el a balhét, és azt látta rajta első találkozásuk során, hogy nagyon el akarja kerülni a válást.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711675213
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080428_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711675213
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711675213
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076905_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stephen King annyira félt ettől a horrorfilmtől, hogy nem tudta végignézni

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei