Túlélő

Magyar asszony került a Buckingham palota falára

Létrehozva: 2022.01.29.

Igaz, a holokauszt-túlélő, magyar származású Lily Ebert, azaz Engelman Lívia nem egymaga, hanem hat sorstársa társaságában díszesíti az impozáns enteriőrt, és mindössze három hétig csupán, az esemény kapcsán azonban hölgy még a története nyomán elérzékenyülő Károly herceggel is találkozhatott.

A 73 éves walesi főméltóság szerda este, a cornwalli hercegnővel karöltve leplezte le a túlélők portréit, melyek ezáltal a továbbiakban szintén a királyi gyűjteményt gyarapítják majd: Lily Ebert képe mellett Manfred Goldberg, Arek Hersh, Helen Aronson, Anita Lasker Wallfisch, Rachel Levy és Zigi Shipper került még a falra – ráadásul nem ez volt az első közös együttműködés a brit trónörökös és Lily Ebert között.

Károly herceggel is találkozott Fotó: WPA Pool

Holokauszt-dédi a TikTok sztárja

A 98 éves, harmincötszörös dédnagymama már egy magyarul egyaránt megjelent könyvet is jegyez, melyet a 18 éves dédunokájával, Dov Formannal együtt szerzett – a Forman és Ebert Lily fogadalma: Hogyan éltem túl Auschwitzot és merítettem erőt a továbblépéshez című kiadványhoz nem mellesleg Károly herceg írta az előszót.

– Egész életét annak szentelte, hogy beszéljen a holokausztról – mondta a Daily Mailnek Forman még egy több mint másfél millió követővel rendelkező TikTok oldalt is létrehozott a dédinek, hogy így is segíthesse őt törekvésében. Na de ki is valójában Lily, vagyis Lívia, ez az 1923-ban Bonyhádon született asszony, aki a holokauszttal kapcsolatos felvilágosító munkának áldozza fel mindennapjait?

35 csak gombócból lehet sok

Gyerekkorát Magyarországon töltötte, amíg 1944-ben az auschwitzi koncentrációs táborba nem deportálták. Anyját, öccsét és egyik lánytestvérét megölték. Két másik lánytestvérével együtt négy hónap után egy lipcsei hadianyaggyárba küldték kényszermunkára, ahol az amerikai csapatok 1945 áprilisában felszabadították őket.

Ezután egy évet Svájcban töltött, 1946-ban pedig Izraelbe költözött. 1967-ben férjével, Samuellel és három gyerekével Angliába emigrált, ahol elkezdte megismertetni a világot a holokauszt borzalmaival. Jelenleg Észak-Londonban él, három gyereke, tíz unokája és ugye nem kevesebb, mint 35 dédunokája van.

Örökös nyom, örökös munka

Lily persze nemcsak a lelkében őrizte meg a holokauszt szörnyűségét: az asszony kézzel fogható „relikviákat” is megőrzött a földi pokolból, melyeket Károly hercegnek is előszeretettel mutatott meg. Ilyen például a karját csúfító A-10572-es tábori tetoválás, melyben az „A” Auschwitzot, a 10-es a hölgy körletét, az 572 pedig a sorszámát jelentette.

Auschwitzban még az emberek aranyfogait is kihúzták, de ezt nem tudták megkaparintani – mesélte büszkén az aranymedálját markoló Ebert, melyet még öt éves születésnapjára kapott az édesanyjától. Ahogyan az asszony öccse és húga, úgy a mama sem élte túl a horrort, az ékszer azonban, amit Lily kezdetben a cipőjében, majd a napi fejadagként szánt kenyerében rejtett el, máig megvan. – Azóta hordom, mióta kijutottam a koncentrációs táborból – zárta sorait a túlélő a Buckingham palota szívében.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132419_auto_resized.jpg
origo.hu

Elkezdődött: összecsaptak Ukrajnában a franciák az oroszokkal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27107_resized.jpg?avcount=1713257712
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133093_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az ukrán védelmi erők csapást mértek egy Krímben található orosz parancsnoki állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130982_auto_resized.jpg
vg.hu

Bejelentést tett a Lidl: közel 600 ezres fizetést és szállást is kínál a munkavállalóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713257712
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131342_auto_resized.jpg
travelo.hu

Különleges lakóval bővült a budapesti állatkert

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zokogásba tört ki az apa, az újságból tudta meg, miért halt meg 12 éves fia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában