Állatkínzás

Brutális kegyetlenség: Öt macskáját hagyta elpusztulni egy VII. kerületi nő

Létrehozva: 2022.01.25.

Állatkínzással gyanúsítják a 64 éves budapesti nőt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitánysága állatkínzás gyanúja miatt folytat eljárást a 64 éves K. Ágnessel szemben, aki 2021. december 21-én a 

költözését követően erzsébetvárosi lakásában hagyta hét macskáját, amelyek közül öt elpusztult, a két életben maradt állatot pedig legyengült állapotban találták meg. 

A VII. kerületi önkormányzattól 2022. január 20-án érkezett a bejelentés, miszerint az egyik kerületi ingatlanban több macska tetemét találták meg – olvasható a police.hu-n. Mint írják, a rendőrség helyszíni szemlét tartott, illetve intézkedett a két élő állat elhelyezése érdekében.

K. Ágnest a nyomozók 2022. január 21-én kihallgatták, aki a bűncselekményt elismerte, és az esettel kapcsolatban sajnálatát fejezte ki.

A nő a vallomásában azzal védekezett, hogy nem volt kire bíznia az állatokat, befogásukra pedig nem volt mód, mivel elvadultak.

A Budapesti Rendőrfőkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitánysága szakértők bevonásával vizsgálja az eset további körülményeit.​​

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26441_resized.jpg?avcount=1711630513
origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089949_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711630513
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088075_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090363_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711630513
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány